Belépés tagoknak › Társkereső / Blog cikkjeink / Mire számítsunk az első randi után?

 

Mire számítsunk az első randi után?

első randi után.

 

A legelső találkozó mindig sorsdöntő, így mindannyian sokat készülünk, izgulunk előtte, és hatalmas dolog, ha sikerül kellemesen, pozitív élményekkel zárni ezt az alkalmat. Az esemény fontossága miatt nem meglepő, hogy ezen tartjuk a fókuszt, ám talán pont emiatt nem jut már kapacitás arra, hogy átgondoljuk: mi lesz az első randi után?

 

Sokan a randevú után szorongani kezdenek, hiszen pontosan érzik, hogy ez az időszak legalább annyira lényeges, mint maga a találkozó, hiszen ekkor kapjuk és adhatjuk azokat a jeleket, amiből majd kiderül, hogy lesz-e következő alkalom. Blogbejegyzéseink között már foglalkoztunk az első randiig vezető úttal és magával a találkozóval is, így most a továbbiakban az ezt követő időszakról ejtünk szót.

 

Az első benyomás kielemzése és újraértelmezése természetes!

 

Gyakori, hogy az első találkozóról hazafelé menet azon kapjuk magunkat, hogy visszaidézzük a gesztusokat, nevetéseket, pillantásokat és a beszélgetéseket. Ez bizonyos szintig természetes, ám néhányan hajlamosak túlgondolni az eseményeket az első randi után. Azon jár az agyuk, hogy nem beszéltek-e túl sokat, miért nem öleléssel búcsúzott a másik fél, és persze az is kérdés lehet, hogy hogyan érezte magát a partnerünk.

 

Teljesen természetes, hogy próbáljuk megfejteni, mire is gondolhatott a másik, illetve, hogy vajon ő is szeretne-e folytatást, azonban nem szabad rágörcsölni a történtekre. Ne feledjük, hogy az első randi csupán a kezdetet jelenti, és egyáltalán nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy esélyt kapjunk a második alkalomra.

 

Mikor és mit írjunk az első randi után?

 

Az események végiggondolása mellett az is komoly kérdés, hogy az első randi után mikor írjunk a partnerünknek, és pontosan mit tartalmazzon az üzenet. A régi szabályok szerint a férfi kezdeményez ilyenkor is, ám a modern korban már egyre elfogadottabbá válik, hogy a nő tegye meg ezt a lépést – ebből kifolyólag nem érdemes rástresszelni arra, hogy ki jelentkezik előbb.

 

Ha úgy érezzük, hogy szeretnénk kontaktba kerülni a másikkal, akkor akár másnap, sőt, akár aznap este is írhatunk egy kedves üzenetet a partnerünknek. Nem szükséges nagy szavakra gondolni: bőven elég lehet az is, ha csak annyit írunk, hogy “jól éreztem magam veled”.

 

A visszajelzés témájánál meg kell említenünk azt is, hogy nemcsak arról kell jelzést adnunk, ha kellemesen éreztük magunkat a másik társaságában, hanem arról is, ha úgy éreztük, nem volt meg a szikra. Nem túl felemelő elküldeni egy ilyen üzenetet, de ebben az esetben is megérdemli a másik fél az őszinte kommunikációt – és hosszú távon ezzel tesszük a legjobbat neki is – és magunknak is.

 

Ha mindketten pozitívan értékelitek a találkozót, jöhet a folytatás!

 

Az első randi után keresztül kell menni egy kissé stresszes folyamaton, amíg meg nem adjuk és kapjuk a szükséges visszajelzéseket – amennyiben viszont kölcsönösen pozitívan vélekedtek az együtt töltött időről, elkezdődhet egy még izgalmasabb, könnyedebb szakasz.

 

A második, harmadik vagy sokadik randevún már jóval oldottabb hangulatban folytathatjuk az ismerkedést, hiszen a kezdeti idegesség ekkora már elszáll. Ebben a fázisban lesz lehetőségünk igazán betekintést nyerni a partnerünk életébe, jellemébe, sor kerülhet mélyebb beszélgetésekre, és természetesen ez az első közös élmények begyűjtésének fő szakasza. Ebben az időszakban még sok minden történhet (akár még az is, hogy a kezdeti lelkesedés alábbhagy), azonban ez lehet a közös utatok kezdete is.

 

Akárhogy is alakul, bizakodónak kell maradni: ha pozitív a folyamat, élvezd ki minden percét, de ha elakadtok, akkor se csüggedj: a cronos társkeresőn megtalálhatod a tökéletes társat.

 

Először vagy itt?
Csatlakozz hozzánk!

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket!
Nemed:
Társkeresés megkezdése

A regisztrációval elfogadod az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat.

VAGY
Regisztrálj Facebookkal!
A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ (pl. a Google-tól), hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg (személyes adatait is felhasználva pl. Google által), és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom