Biztos te is sokszor hallottad már ezt a mondást és biztos sokszor érezted úgy utólag, hogy bár meg sem szólaltál volna egy szituációban. Ha nem, akkor azon kevesek táborát erősíted, akik mindig tudják, hogy mikor mit mondjanak vagy éppen ne mondjanak, tudnak hallgatni. A társkeresés esetében különösen nehéz eltalálni mikor érdemes hangot adni a gondolatainknak…
Minden embernek átlagosan napi 50,000 gondolata van. Ezeket próbáljuk a TV-vel, a rádióval és a zenehallgatással elhallgattatni. Azt gondoljuk, hogy ha valami történik körülöttünk, akkor nem vagyunk magányosak. Pedig az örökös hangzavar a fejünkben befolyásolja a döntéseinket.
Sőt, egészen eltávolít saját magunktól és attól, hogy megéljük a valódi belső boldogságot. Vannak emberek, biztos volt már dolgod velük egy-egy randi alkalmával, akik folyamatosan beszélnek és megrémülnek a “kínos csendttől”.
Az állandó gondolatoktól nyüzsgő agyunk stresszhormonokat termel, emiatt feszültnek érezhetjük magunkat. Hogyan szabaduljunk ki ebből az ördögi körből, ami egy randit is megzavarhat?
Iktass be naponta két-három olyan alkalmat, amikor pár percig tudatosan elhallgattatod a gondolataidat, mélyeket lélegzel és kicsit átmozgatod a feszült testrészeidet.
A tested is figyelmeztet arra, hogy egy kicsit lassíts le, a folyamatos pörgés és a megfeszített munkatempó hamar betegségekhez vezethet. Ha már elérted azt a pontot, amikor abban sem vagy biztos, hogy mit érzel, ez különösen zavaró lehet, ha el kell döntened, hogy egy randevú után merre menj tovább, belevágjatok-e egy párkapcsolatba vagy sem, akkor hallgass el egy kicsit, relaxálj.
Ha sikerül lenyugtatnod a gondolataidat, akkor a munka és a kapcsolataid területén is sokkal sikeresebb lehetsz. Ha pedig elkezdesz másokra is figyelni és nem homályosítanak el a saját gondolataid, kételyeid, akkor a párkapcsolatok területén is meglepő dolgokat fogsz tapasztalni...
Forrás: YourTango