balatonföldvári társkereső tagjaink

Fiatal társkereső nők Balatonföldvár környékén

Tiger 28 éves siófoki társkereső
tiger társkereső fényképe

Szia, kedves idegen! 26 éves vagyok. Somogy megyében élek. Szeretek zenét hallgatni, sétálni, kirándulni, horgászni. Imádok sorozatokat nézni. Nagyon szeretem a török sorozatott, mert van benne minden is, egyszóval nem unalmas. Őszinte és céltudatos vagyok, aki értékeli a mély beszélgetéseket. Szeretek új dolgokat tanulni, fejlődni és mindig keresem azokat a pillanatokat, amik igazán számítanak. Komoly kapcsolat céljából regisztráltam, hátha van olyan, aki szimpatikusnak talál és én is őt és ad is esélyt. Jó boldognak lenni, a másik felemmel, aki nem teherként éli meg minden ezt. Aki nem érzi rabságnak, hogy kapcsolatban van velem, akivel elmehetek minden fele és nem szégyell. Akivel jókat beszélgetünk, nevetünk….stb. Ezt még, fontosnak tartom megosztani: Sajnos túlsúllyal élek. Aki így nem tud el fogadni, nagyon szépen megkérem, kerüljön el. Bele fáradtam már a csalódásokba. Az, hogy ez miatt dobnak el, holott tisztába voltak, hogy ilyen vagyok. Én senki miatt se fogok változni, csak is saját magam miatt. Saját magam miatt már rég elkezdtem a változást. Ha nem vagy képes végig kísérni az utamon, akkor nem egymást keressük. Ha velem jössz az utamon, akkor meglátod, mire vagyok képest, én hiszek benne, hogy elérem a céljaimat. Ha ennek ellenére még mindig kíváncsi vagy rám és meg szeretnél ismerni, írj bátran!

Dominika 24 éves badacsonytomaji társkereső
dominika társkereső fényképe

Szeretem a mozgalmas hétköznapokat, Szórakozás, kikapcsolódás, és egy jó kávé sosem maradhat el.

Barbara 25 éves balatonalmádii társkereső
barbara társkereső fényképe

Szeretek zenét hallgatni, a kutyáimmal és a macskàmmal lenni ;)

Vera 22 éves balatonszárszói társkereső
vera társkereső fényképe

Csendes, szerény, nagyon fiatalos kinézetű vagyok.

1 2 3 4 5 6 7

Fiatal társkereső férfiak Balatonföldvár környékén

Roland 28 éves ozorai társkereső
roland társkereső fényképe

Szeretek beszélgetni zenèt hallgatni hülyèskedni

Alex 26 éves balatonfüredi társkereső
alex társkereső fényképe

Komoly társra vágyó, kerekesszékes, szeretetet tudni adó, korom beliekkel ismerkednék.

Áron 20 éves veszprémi társkereső
áron társkereső fényképe

Őszinte, egyenes, kedves embernek ismernek. Néha makacs vagyok és akkor nehéz elviselni, de mindig lehet rám számítani.

Richárd 28 éves ajkai társkereső
richárd társkereső fényképe

Richárd vagyok 28 éves komoly kapcsolat célból regisztráltattam magam az oldalra. Megértő, normális vagyok és társam keresem hosszú távra. Van kettő kisfiam és Ajkán lakom

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső nők Balatonföldvár környékén

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

39éves 2 gyerekeim vannak

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

Szabina vagyok 39 éves komoly kapcsolatot keresek és nem tudok senkinek írni vissza, hogy tudok írni vissza

Linda 39 éves tabi társkereső
linda társkereső fényképe

Szeretek utazni igényes vagyok magamra. Szeretem ha párom kedves megèrtő segítőkész.

Mona 33 éves balatonfüredi társkereső
mona társkereső fényképe

Szia ismerj meg :)

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső férfiak Balatonföldvár környékén

Joci 30 éves pulai társkereső
joci társkereső fényképe

Szia Kedves Látogató! Komoly kapcsolat reményében vagyok itt. Írhatnék bármit de, az igazat majd az Élet fogja írni!

Zoli 34 éves veszprémi társkereső
zoli társkereső fényképe

Hát nem is tudom. Csak gondolom megpróbálom az oldalon. Ki tudja talán meg lesz itt az a bizonyos Ő.

Tibor 39 éves veszprémi társkereső
tibor társkereső fényképe

Magamról, Veszprémben lakom, alkalmazottként dolgozom, szabadidőmben zenét hallgatok, van egy kislányom aki 2 hetente jön hozzám, és kira a kutyusom aki vár mindig haza.

Nárai 36 éves somogyvári társkereső
nárai társkereső fényképe

Kedves hölgyem! Én egy átlagos normális, kedves, humoros, őszinte srác vagyok aki szeretné meg találni a párját! Lehet hogy nem vagyok egy jó képű srác, de a szívem nagy!

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső nők Balatonföldváron és környékén

Timi 41 éves siófoki társkereső
timi társkereső fényképe

Nehéz valakit pár mondat alapján megismerni... Ami hirtelen eszembe jut: Vidám és pörgős vagyok, szeretem az állatokat, szeretek táncolni és nyitott vagyok minden újra :)

Szofy 49 éves balatonföldvári társkereső
szofy társkereső fényképe

Szeretek főzni,kirándulni.Kersem ki szerretne meg ismerni.És nem zavarja a kamasz fiaim.

Mona 42 éves balatoni társkereső
mona társkereső fényképe

Őszinte szókimondó imadnivalo

Kati 40 éves balatoni társkereső
kati társkereső fényképe

Komoly kapcsolatot keresek

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső férfiak Balatonföldvár környékén

Péter 49 éves balatonfüredi társkereső
péter társkereső fényképe

Komoly őszinte és tartós kapcsolatot keresek

Zsolt 49 éves balatonszabadii társkereső
zsolt társkereső fényképe

Hello

János 45 éves siófoki társkereső
jános társkereső fényképe

Szia mosolygós, aranyos kedves férfinak mondanak. Szeretem a természetet és az állatokat. Szeretek sportolni és kertészkedni.

Luky 47 éves balatonfüredi társkereső
luky társkereső fényképe

Két lányom (16,18) van velem élnek !

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső nők Balatonföldváron és környékén

Beáta 57 éves bábonymegyeri társkereső
beáta társkereső fényképe

Komoly kapcsolat reményében vagyok itt :)

Ria 59 éves balatoni társkereső
ria társkereső fényképe

A külső megfog, a belső megtart. Egy őszinte kapcsolat. Egy kis szamolosdi: Harminc fölött 395 nap majdnem egy évben, harmincharom a szerencseszamom tizenkilencediken szulettem

Andrea 52 éves karádi társkereső
andrea társkereső fényképe

Megismersz, ha találkozunk😉

Zsuzso12 50 éves balatonföldvári társkereső
zsuzso12 társkereső fényképe

Szia!Én egy öszinte,vidám elvált nő vagyok. Szeretek kirándulni,olvasni,muzeumokba járni.Nem számit milyen a külső nekem a belső a lényeg.Én sem vagyok tökéletes.

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső férfiak Balatonföldvár környékén

Ferenc 51 éves bálványosi társkereső
ferenc társkereső fényképe

Fűggetlen vagyok, társat keresek, hosszú távra, Családi házban lakom, s társam,lehetőleg, hozzám kőltőzzőn.

zoli 56 éves dörgicsei társkereső
zoli társkereső fényképe

sziasztok..:) csodákat nem várok, csak azt akivel kölcsönös,közös pozitív élményeket élhetünk meg. És mire gondolok it? utazás, kertészkedés,motorozás,túrázás,bicikli,kajak,horgászat,stb...ami fontos:vidámság,őszinteség,pozitív hozzáállás az élethez!!! :) van még valaki rajtam kívül aki ugyan ezt szetné????:)

Gyula 58 éves pusztaszemesi társkereső
gyula társkereső fényképe

Komoly kapcsolatot keresek illetve szeretnék.Hölgyek. Igazán köszönöm a sok szívet. Kedvesek vagytok. Azonban én tőlem fiatalabb hölgyel ismerkednék.

Zoltán 59 éves kőröshegyi társkereső
zoltán társkereső fényképe

54 éves vagyok,szeretem a természetet,szeretem az állatokat,munkát nem vetem meg

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső nők Balatonföldvár környékén

Ibolya 63 éves balatonőszödi társkereső
ibolya társkereső fényképe

61 eves v. ok. Aktivan dolgozom.

Mezitlab 64 éves felsőörsi társkereső
mezitlab társkereső fényképe

Sokat csalodtam, nem kalandra vagyok, hanem egy komoly, tartos kapcsolatra.

Éva 69 éves balatoni társkereső
éva társkereső fényképe

Tartalmas, őszinte, kölcsönös megbecsülésen és szereteten alapuló tartós kapcsolatban szeretnék élni. Olyan társat remélek, aki képes arra, hogy jól érezze magát(mellettem) a világban, képes az életörömre és képes élvezni az élet dolgait: a munkát, a pihenést, a szerelmet, a kultúrát. Örülni egymásnak és a mindennapoknak, s olyan dolgokat együtt megélni, ami mindkettőnk számára öröm és jó. Fotó és valóságos személynév nélküli levelekre nem válaszolok.

Jánosné 61 éves bálványosi társkereső
jánosné társkereső fényképe

Szeretnék szeretni, és szeretve lenni.

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső férfiak Balatonföldvár környékén

Andreas 67 éves balatonszemesi társkereső
andreas társkereső fényképe

T Érdeklődő! Egyedülálló (174/78/66)nyugdijas,Balatonszemesi keresi 45-60É közötti ,,csini,,hölgy ismeretségét,(bármi lehet!)

Miklós 62 éves balatonlellei társkereső
miklós társkereső fényképe

55 éves Balaton parti férfi vagyok .Társam keresem akivel eltölthetném szabadidőm,hosszabb távon is.Tartós kapcsolat is.

Sándor 61 éves balatonfüredi társkereső
sándor társkereső fényképe

Szeretnék találni egy korban, érdeklődési körben, hozzám illő hölgyet, akivel egyetértésben, szeretetben leélhetjük a hátra lévő életünket.

Rutyi 69 éves balatonszemesi társkereső
rutyi társkereső fényképe

Kedves társkeresők! Azért vagyok itt hogy alkalmi szexpartnert keresek,minden elkötelezettség nélkül! Kérem csak azok jelentkezzenek akik a fentiekben érdekeltek és ilyen kapcsolatra vágynak velem együtt!!!!

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső nők Balatonföldváron és környékén

Zsuzsanna 78 éves balatonföldvári társkereső
zsuzsanna társkereső fényképe

Kedves ,empatikus hölgy vagyok aki nagymama korú ,de nem nagymama.Balaton a kedvec helyem ahol télen nyáron egyaránt szivesen töltöm az időmet.Szeretek kirándulni ,fotózni, és minden kellemes időtöltésnek hódolok.Fejem fölött van tető és kocsit is vezetek.Igényes vagyok minden tekintetben.A fotóm 2024 ben készült,melyen a koromat is meghazudtolom.

katalin 77 éves balatonfüredi társkereső
katalin társkereső fényképe

özvegy szeretek fözni sütni

Kornélia 72 éves balatonfüredi társkereső
kornélia társkereső fényképe

Odaadó természetű, megértő, alkalmazkodó társra vágyom, mint amilyen én is vagyok.Szeresse az állatokat, a növényeket, a természetet, de szeresse a városi kirándulásokat, a művészeteket is.

Éva 78 éves balatonfüredi társkereső
éva társkereső fényképe

Nagyon unom a magányt.Szeretnék olyan partnert akivel sétálgatnánk a Balatonparton

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső férfiak Balatonföldvár környékén

Tgeza 79 éves kerekii társkereső
tgeza társkereső fényképe

Egyedül egzisztenciálisan rendezett körülmények között lakom egy családi házban, szép környezetben. Szeretném kellemesen eltölteni hátralévő éveinket,egy szimpatikus szerető társsal.

Vadász49 75 éves balatonfüredi társkereső
vadász49 társkereső fényképe

Keresem a párom mert egyedül rossz!

bitango 76 éves zamárdii társkereső
bitango társkereső fényképe

Fiatalos természetkedvelő jókedélyű egyedülélő káros szenvedélytöl mentes társat keresek aki hasonló mentalitású barátnöm és társam lesz!

Karcsi 76 éves balatonlellei társkereső
karcsi társkereső fényképe

Örökmozgó vidám természetű embernek tartom magam!Szeretem a zenét a szinházat,imádok táncolni-kerékpározni is.Kedvelem a kis háziállatokat/az enyém elhunyt/h

1 2 3 4 5 6 7

Társkereső szolgáltatásaink összehasonlítása ›

Nézd meg az irodai prémium tagság és az online társkereső tagságok közötti különbséget. Válaszd ki a számodra legelőnyösebb megoldást!

Bővebben ›

Személyesen is segítünk a párválasztásban!

Az Irodai Prémium tagság előnyei

  • Minden prémium ügyfelünket személyesen megismerjük, így biztosan a valós igényeid és elképzeléseid érvényesülnek.
  • Támogatásunkkal átlagosan négyszer több partnerrel történik sikeres kapcsolatfelvétel.
  • Levelezést kihagyva már az első héten randevúzni tudsz.
  • Komolytalan szándékú vagy valótlan adatokat megadó fantomszemélyek kiszűrése.
  • Az ismerkedés nehézségeinek áthidalása, közös ismerősként mutatunk be téged a számodra szimpatikus jelölteknek.
  • Értékrendednek megfelelő ajánlás, nem csak az adatlapon szereplő információk alapján.
  • Országos irodahálózat, lakóhelyedhez közeli személyre szabott tanácsadás.
Az Irodai Prémium tagság részletei »

Társkereső irodáink ›

Magyarország legnagyobb társkereső iroda hálózata minden megyében rendelkezik képviselettel.

társkereső irodák

Nézd meg, melyik esik legközelebb a lakóhelyedhez vagy a munkahelyedhez, és térj be hozzánk!

Regisztrálj, válaszd a legszimpatikusabb társkereső irodát és személyi tanácsadót a gyorsabb siker érdekében!

Kattints ide! ›

Balatonföldvár környéki társkeresők

Kőröshegy társkereső Szántód társkereső Balatonszárszó társkereső Kereki társkereső Balatonendréd társkereső Balatonőszöd társkereső Szólád társkereső Tihany társkereső Zamárdi társkereső Balatonudvari társkereső Örvényes társkereső Aszófő társkereső Balatonszemes társkereső Bálványos társkereső Pusztaszemes társkereső Teleki társkereső Balatonakali társkereső Kötcse társkereső Balaton társkereső Balatonszéplak társkereső Nagycsepely társkereső Balatonfüred társkereső Lulla társkereső Balatonarács társkereső Balatonszőlős társkereső Pécsely társkereső Sérsekszőlős társkereső Vászoly társkereső Balatonkiliti társkereső Csopak társkereső Dörgicse társkereső Balatonlelle társkereső Kapoly társkereső Látrány társkereső Paloznak társkereső Somogymeggyes társkereső Torvaj társkereső Visz társkereső Zánka társkereső Alsóörs társkereső Balatonszepeszd társkereső Ságvár társkereső Siófok társkereső Tagyon társkereső Barnag társkereső Hidegkút társkereső Karád társkereső Lovas társkereső Mencshely társkereső Nyim társkereső Óbudavár társkereső Somogytúr társkereső Szentantalfa társkereső Tab társkereső Balatoncsicsó társkereső Szentjakabfa társkereső Vöröstó társkereső Balatonboglár társkereső Felsőörs társkereső Monoszló társkereső Révfülöp társkereső Tótvázsony társkereső Bábonymegyer társkereső Balatonszabadi társkereső Nagyvázsony társkereső Siójut társkereső Som társkereső Szőlőskislak társkereső Veszprémfajsz társkereső Zics társkereső Ádánd társkereső Balatonhenye társkereső Kánya társkereső Kővágóörs társkereső Köveskál társkereső Nágocs társkereső Somogybabod társkereső Andocs társkereső Balatonalmádi társkereső Balatonrendes társkereső Nagyberény társkereső Somogyegres társkereső Szőlősgyörök társkereső Tengőd társkereső Gyugy társkereső Kapolcs társkereső Nemesvámos társkereső Ordacsehi társkereső Vigántpetend társkereső Ábrahámhegy társkereső Fiad társkereső Kékkút társkereső Miklósi társkereső Pula társkereső Szentbékkálla társkereső Szentkirályszabadja társkereső Bedegkér társkereső Mindszentkálla társkereső Salföld társkereső Balatonvilágos társkereső Gamás társkereső Hács társkereső Kisbárapáti társkereső Monostorapáti társkereső Öcs társkereső Balatonfűzfő társkereső Balatonkenese társkereső Fonyód társkereső Káptalantóti társkereső Kára társkereső Lengyeltóti társkereső Taliándörögd társkereső Badacsonytomaj társkereső Balatonakarattya társkereső Balatonbozsok társkereső Bonnya társkereső Enying társkereső Fűzfőgyártelep társkereső Hegyesd társkereső Iregszemcse társkereső Kisberény társkereső Magyarkeszi társkereső Nagyszokoly társkereső Veszprém társkereső Diszel társkereső Litér társkereső Somogyacsa társkereső Szorosad társkereső Badacsony társkereső Badacsonyörs társkereső Felsőmocsolád társkereső Gyulakeszi társkereső Kádárta társkereső Nemesgulács társkereső Papkeszi társkereső Somogydöröcske társkereső Szabadhidvég társkereső Törökkoppány társkereső Újireg társkereső

Eredményeink, statisztikáink

42%
diplomások aránya
52% – 48%
férfi   –   nő    
62%
megtalálja a párját 3 hónapon belül
100,000
-nél is több levél hetente
2,500,000
látogató
10,000
-nél is több regisztráló havonta

Cronos – Hírek, tanácsok a társkeresés világából ›

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

Sokan hiszik, hogy 50 felett már nem lehet új párt találni – pedig ez tévhit! 💡 Az 50 plusz társkeresőkön egyre többen kezdik újra, és találnak boldogságot. Cikkünkben bemutatjuk a leggyakoribb tévhiteket, és megmutatjuk, miért érdemes bátran belevágni.
(Tovább a cikkhez)

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Egy jól megírt társkereső hirdetés lehet a kulcs ahhoz, hogy megtaláld a párod. Nem elég néhány sablonos mondat – a figyelemfelkeltő szöveg önazonos, lényegretörő és kapcsolódási pontokat kínál. De vajon mitől lesz igazán hatásos a bemutatkozásod?
(Tovább a cikkhez)

Társkereső sikertörténeteink ›

A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ (pl. a Google-tól), hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg (személyes adatait is felhasználva pl. Google által), és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom