enyingi társkereső tagjaink

Fiatal társkereső nők Enying környékén

Alexandra 28 éves fürgedi társkereső
alexandra társkereső fényképe

Szeretek beszélgetni ,pozitív személynek gondolom magam .

Eszter 21 éves kápolnásnyéki társkereső
eszter társkereső fényképe

Szeretek olvasni írni túrázni moziba járni színházba komoly kapcsolatot keresek szeretem az állatokat. De mindenre nyitott személyiség vagyok aki laza is tud lenni.

Tiger 28 éves siófoki társkereső
tiger társkereső fényképe

Szia, kedves idegen! 26 éves vagyok. Somogy megyében élek. Szeretek zenét hallgatni, sétálni, kirándulni, horgászni. Imádok sorozatokat nézni. Nagyon szeretem a török sorozatott, mert van benne minden is, egyszóval nem unalmas. Őszinte és céltudatos vagyok, aki értékeli a mély beszélgetéseket. Szeretek új dolgokat tanulni, fejlődni és mindig keresem azokat a pillanatokat, amik igazán számítanak. Komoly kapcsolat céljából regisztráltam, hátha van olyan, aki szimpatikusnak talál és én is őt és ad is esélyt. Jó boldognak lenni, a másik felemmel, aki nem teherként éli meg minden ezt. Aki nem érzi rabságnak, hogy kapcsolatban van velem, akivel elmehetek minden fele és nem szégyell. Akivel jókat beszélgetünk, nevetünk….stb. Ezt még, fontosnak tartom megosztani: Sajnos túlsúllyal élek. Aki így nem tud el fogadni, nagyon szépen megkérem, kerüljön el. Bele fáradtam már a csalódásokba. Az, hogy ez miatt dobnak el, holott tisztába voltak, hogy ilyen vagyok. Én senki miatt se fogok változni, csak is saját magam miatt. Saját magam miatt már rég elkezdtem a változást. Ha nem vagy képes végig kísérni az utamon, akkor nem egymást keressük. Ha velem jössz az utamon, akkor meglátod, mire vagyok képest, én hiszek benne, hogy elérem a céljaimat. Ha ennek ellenére még mindig kíváncsi vagy rám és meg szeretnél ismerni, írj bátran!

Klaudia 25 éves lepsényi társkereső
klaudia társkereső fényképe

Sziasztok komoly kapcsolatot keresek!!

1 2 3 4 5 6 7

Fiatal társkereső férfiak Enying környékén

Barna 21 éves táci társkereső
barna társkereső fényképe

Normális csajokat keresek akik szeretnek beszélni az élet nagy rejtélyeiről😵‍💫

Krisztián 22 éves szabadbattyáni társkereső
krisztián társkereső fényképe

Keresem az igazit 😃

Márk 20 éves zirci társkereső
márk társkereső fényképe

Benne vagyok mindenféle bolondságban, főleg ha fáradt vagyok, akkor szabadabbnak érzem magam és akkor bármin röhögöni tudok. De helyzettől függően tudok nagyon komoly is lenni. Túl szarkasztikus vagyok néha. Az utolsó képet nézd el. (nem találtam lyukra).

Gergő 20 éves balatonfőkajári társkereső
gergő társkereső fényképe

Gergőnek hívna középiskolába járok végzős vagyok szeretek motorozni zenét halhatni és filmezni

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső nők Enying környékén

KisCsaj 34 éves lepsényi társkereső
kiscsaj társkereső fényképe

Ismerj meg 😊

Dia 30 éves berhidai társkereső
dia társkereső fényképe

☺️🫣

Edina 35 éves csőszi társkereső
edina társkereső fényképe

Ha irsz válaszolok. Nem szex kapcsi érdekel. Őszinte vagyok.

Viktória 31 éves mezőszilasi társkereső
viktória társkereső fényképe

Sziasztok én egy nagyon pozitív és életvidám lány vagyok aki őszinte és határozottan megy előre a cèljai felé. Segítőkész vagyok ami a mai világban már nagyon ritka.

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső férfiak Enying környékén

Edvin 32 éves úrhidai társkereső
edvin társkereső fényképe

Sziasztok ... Ismerkedés céljából vagyok itt azt majd alakul =)

Péter 38 éves szabadbattyáni társkereső
péter társkereső fényképe

Szia idegen Komoly kapcsolat céljából vagyok az oldalon remélem megtalálom sajnos 2x teljesen ki lettem használva anyagilag teljesen 0 ról kezdtem az életemet. Csak jelezném hogy sajnos mosolyogni nem nagyon tudok mivel a fogaim genetikailag tönkre mentek de a megcsináltatása folyamatban. Ha ez nem okoz gondot nyugodtan írj. Ki kedvel azt nem látom de vissza kedvelem 🙂. Vagyonőrként dolgozom jelenleg

Gábor 33 éves székesfehérvári társkereső
gábor társkereső fényképe

Egy jo humoru soprtos házias fiu vagyok.

Gábor 38 éves lepsényi társkereső
gábor társkereső fényképe

Komoly kapcsolatot keresek.

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső nők Enying környékén

Timi 41 éves siófoki társkereső
timi társkereső fényképe

Nehéz valakit pár mondat alapján megismerni... Ami hirtelen eszembe jut: Vidám és pörgős vagyok, szeretem az állatokat, szeretek táncolni és nyitott vagyok minden újra :)

Nóra 47 éves balatonakarattyai társkereső
nóra társkereső fényképe

Nyugodt, kiegyensúlyozott, egzisztenciális társra, és kapcsolatra van szükségem, ahol kölcsönös a szeretet és a bizalom!

Mónika 47 éves ádándi társkereső
mónika társkereső fényképe

Szüleimmel élek.Szeretek kirándulni,olvasni.Szeretnék gyereket.

Moncsy 47 éves siófoki társkereső
moncsy társkereső fényképe

20 km-en belül,ha lehet!

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső férfiak Enying környékén

Viri 48 éves nagyberényi társkereső
viri társkereső fényképe

Őszinte, magabiztos,bármire képes. Drahos Krisztián

BUBI 49 éves mezőkomáromi társkereső
bubi társkereső fényképe

Hiszek még a szerelembe ! Hiszek benne valahol vár rám az iagzi ! Aki csak Engem szeretne ! Egy társ aki imádja az otthon melegét!

János 45 éves siófoki társkereső
jános társkereső fényképe

Szia mosolygós, aranyos kedves férfinak mondanak. Szeretem a természetet és az állatokat. Szeretek sportolni és kertészkedni.

Szemy 41 éves kislángi társkereső
szemy társkereső fényképe

Szia. keresem azt a lányt aki túd éngem szeretni és a gyerekeimet is el fogadja szereti , Szeretnélek a tenyeremen hordózni éjel napal szeretni cirolgatni , legyél szöszi 50 - 60 kg 160 - 170 cm magas sportos testalkatú cini baba , szeresd a házi munkát a tisztaságot ,

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső nők Enyingen és környékén

Mária 51 éves mezőszentgyörgyi társkereső
mária társkereső fényképe

Egyedül álló vagyok. Igaz a lányoméknál. lakom mezőszentgyörgyön..

Marcsi 51 éves ádándi társkereső
marcsi társkereső fényképe

Szeretem, ha kényeztetnek. Mivel már a B oldal forog, szeretném élvezni az életet. Férfiakkal nem volt szerencsém. Szeretem a tudatmódosíttó szereket. Érezzük jól egymást. 🤪🥰

Erika 57 éves lepsényi társkereső
erika társkereső fényképe

Egyedül élek,még aktív dolgozó,van három unokám.Család centrikus vagyok.Szeretem a zenét,kirándulni,biciglizni.

Jucus 58 éves enyingi társkereső
jucus társkereső fényképe

Őszinte ,komoly kapcsolatot keresek .Optimista ,vidám természetű vagyok .Szeretek a természetben kirándulni ,színházba járni ,de otthon is jól érzem magam ha van kivel .

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső férfiak Enying környékén

Tibor 55 éves siófoki társkereső
tibor társkereső fényképe

A nevem Tibor 51 éves vagyok tarós kapcsolatot keresek szoval társat keresek.Én szeretem a filmeket szeretem a zenét etlektikus vagyióok szoval minden zenéböl meghalgatom mi bejön.Szeretek még autozni biciglizni olvasni.Ja meg nagyon szeretek táncolni föleg népi táncokst szoval csárdás keringö tango .

L@c@68 56 éves balatonfőkajári társkereső
l@c@68 társkereső fényképe

Tisztelet , Őszinteség , Bizalom . Ha ez megvan akkor bármi lehet és lehetséges !

Kari 54 éves siófoki társkereső
kari társkereső fényképe

Budapesten születtem, Siófokon élek. Jelenleg egy vállalkozónak dolgozom. Van egy nagy lányom ő már külön él. Egy kicsit okoskodó ,de észszerű érvekkel meggyőzhető vagyok.Számomra fontos a hűség ,igazmondås .

Pencsy 59 éves siófoki társkereső
pencsy társkereső fényképe

Szeretek mindent ami szép és jó,és amivel mindenkinek örömet,jóságot,szeretetet tudok nyújtani.Szeretek kirándulni,horgászni,és Sportolni

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső nők Enyingen és környékén

Ibolya 64 éves enyingi társkereső
ibolya társkereső fényképe

Barátságos vagyok jókedvű ès öszinte!

Pintyőke 60 éves balatonakarattyai társkereső
pintyőke társkereső fényképe

Szeretek kirándulni koncertekre járni

Deborah 61 éves siófoki társkereső
deborah társkereső fényképe

Párom keresem akivel a semmit is jò együtt tenni

oncelove 66 éves siófoki társkereső
oncelove társkereső fényképe

Aktiv, érdeklődő, mindenre nyitott nő vagyok. A testiség, az érzelmek, az intimitás, a harmónia fontos nekem egy kapcsolatban. 36 év házasság lehet jó és rossz referencia. Nekem ennyi személyes tapasztalatom van. Sok más mellett jellemez a kitartás, megértés, elfogadás képessége. Kutyussal élek.

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső férfiak Enyingen és környékén

Gabesz63 62 éves enyingi társkereső
gabesz63 társkereső fényképe

Külön élek feleségétől és gyrekeimtöl .Szeretek sportolni kirándulni. Nem vetem meg aszinházat sem.

Jenő 69 éves lepsényi társkereső
jenő társkereső fényképe

Nyugdíjasként keresem nyugdíjas páromat.

istván 65 éves mezőszentgyörgyi társkereső
istván társkereső fényképe

Komoly kapcsolat reményében regisztráltam.Nem jó egyedül az élet!!

Józsi 70 éves kálozi társkereső
józsi társkereső fényképe

Beszélgessünk egy keveset itt, majd hamarosan találkozzunk és utána eldöntjük a továbbiakat. Az itt lévő elsődleges és a vízpartoni képek pár naposak, a többi tavalyi.

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső nők Enying környékén

Marianna 70 éves siófoki társkereső
marianna társkereső fényképe

A Balaton mellett élek, családi házban. Elváltam, a gyerekeim távol élnek tőlem.Nem jó egyedül. Nyugdíjas pedagógus vagyok.Minden jó zenét szeretek,a rocktól a népzenéig. Kórusban és egyedül is énekelek.Most sanzonokat tanulok.Érdekel a képzőművészet is. Szabadidőmben a virágaimat gondozom és repkedek az unokáimhoz. Szeretnék hasonló érdeklődésű társra találni,de Ha Őt nem érdekli a zene,csak én, azt se bánom.:-)

Alliz 76 éves soponyai társkereső
alliz társkereső fényképe

Egy őszinte kapcsolatra vágyom. Szeretek olvasni, sétálni, rejtvényt fejteni, főzni, moziba-színházba járni, zenét hallgatni. Szeretem az ezotéria minden fajtáját.

Árvácska 73 éves siófoki társkereső
árvácska társkereső fényképe

Fiatalos életvitelű, egyedül élő nyugdíjas nő vagyok . Virág és állat szerető, alkalmazkodni tudó, jó háziasszony vagyok, felnőtt gyerekeim vannak, de nem velem élnek. Siófok és Balaton környékén élő társamat keresem. Budapestet nem szeretem.

Klára 75 éves siófoki társkereső
klára társkereső fényképe

két felnőtt gyermekem van és négy unokám, de egyedül élek. szeretnék egy őszinte társat.

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső férfiak Enying környékén

Tgeza 79 éves kerekii társkereső
tgeza társkereső fényképe

Egyedül egzisztenciálisan rendezett körülmények között lakom egy családi házban, szép környezetben. Szeretném kellemesen eltölteni hátralévő éveinket,egy szimpatikus szerető társsal.

Gyula 72 éves balatonfűzfői társkereső
gyula társkereső fényképe

Aktív életem néhány hölgy számára ijesztő lehet, mert nem unatkozásra vagyok kódolva. Érdeklődési köröm születésem óta változatlan. Zene, utazás időm és pénzem függvényében, és egy különleges sport, amely egyesíti az előző kettőt. A szeretetet megkapom családomtól, barátaimtól, szomszédaimtól, stb… De ennél még mindig sokkal többre vágyom. Képeim 2020-2024-ben készültek.

Vili53 71 éves siófoki társkereső
vili53 társkereső fényképe

Szép napot minden kedves hölgynek! Nem igazán szeretek írni magamról,inkább a személyes találkozást részesíteném előnybe!!

feki 85 éves várpalotai társkereső
feki társkereső fényképe

Magányos,kissé otthonülő,a természetet szerető,házias ember vagyok.

1 2 3 4 5 6 7

Társkereső szolgáltatásaink összehasonlítása ›

Nézd meg az irodai prémium tagság és az online társkereső tagságok közötti különbséget. Válaszd ki a számodra legelőnyösebb megoldást!

Bővebben ›

Személyesen is segítünk a párválasztásban!

Az Irodai Prémium tagság előnyei

  • Minden prémium ügyfelünket személyesen megismerjük, így biztosan a valós igényeid és elképzeléseid érvényesülnek.
  • Támogatásunkkal átlagosan négyszer több partnerrel történik sikeres kapcsolatfelvétel.
  • Levelezést kihagyva már az első héten randevúzni tudsz.
  • Komolytalan szándékú vagy valótlan adatokat megadó fantomszemélyek kiszűrése.
  • Az ismerkedés nehézségeinek áthidalása, közös ismerősként mutatunk be téged a számodra szimpatikus jelölteknek.
  • Értékrendednek megfelelő ajánlás, nem csak az adatlapon szereplő információk alapján.
  • Országos irodahálózat, lakóhelyedhez közeli személyre szabott tanácsadás.
Az Irodai Prémium tagság részletei »

Társkereső irodáink ›

Magyarország legnagyobb társkereső iroda hálózata minden megyében rendelkezik képviselettel.

társkereső irodák

Nézd meg, melyik esik legközelebb a lakóhelyedhez vagy a munkahelyedhez, és térj be hozzánk!

Regisztrálj, válaszd a legszimpatikusabb társkereső irodát és személyi tanácsadót a gyorsabb siker érdekében!

Kattints ide! ›

Enying környéki társkeresők

Balatonbozsok társkereső Lepsény társkereső Balatonvilágos társkereső Mezőszentgyörgy társkereső Mátyásdomb társkereső Balatonfőkajár társkereső Balatonszabadi társkereső Siójut társkereső Ádánd társkereső Balatonakarattya társkereső Kisláng társkereső Lajoskomárom társkereső Mezőkomárom társkereső Siófok társkereső Szabadhidvég társkereső Balatonkenese társkereső Csajág társkereső Füle társkereső Balatonkiliti társkereső Polgárdi társkereső Küngös társkereső Nagyberény társkereső Ságvár társkereső Dég társkereső Felsőnyék társkereső Som társkereső Csősz társkereső Nyim társkereső Balatonszéplak társkereső Káloz társkereső Soponya társkereső Jenő társkereső Kőszárhegy társkereső Balatonalmádi társkereső Magyarkeszi társkereső Papkeszi társkereső Tác társkereső Alsóörs társkereső Balatonfűzfő társkereső Berhida társkereső Mezőszilas társkereső Bábonymegyer társkereső Balatonendréd társkereső Lovas társkereső Lulla társkereső Nádasdladány társkereső Peremartongyártelep társkereső Szabadbattyán társkereső Úrhida társkereső Zamárdi társkereső Felsőörs társkereső Fürged társkereső Fűzfőgyártelep társkereső Nagyszokoly társkereső Ősi társkereső Ozora társkereső Paloznak társkereső Pusztaegres társkereső Sárhatvan társkereső Torvaj társkereső Vilonya társkereső Aba társkereső Csopak társkereső Királyszentistván társkereső Sárkeresztúr társkereső Sárszentágota társkereső Szentkirályszabadja társkereső Litér társkereső Sárkeszi társkereső Sárszentmihály társkereső Sérsekszőlős társkereső Szántód társkereső Balatonarács társkereső Iregszemcse társkereső Pétfürdő társkereső Tihany társkereső Balatonfüred társkereső Bálványos társkereső Igar társkereső Sóly társkereső Tab társkereső Tengőd társkereső Balatonföldvár társkereső Kőröshegy társkereső Öskü társkereső Veszprémfajsz társkereső Börgönd társkereső Hajmáskér társkereső Kánya társkereső Kereki társkereső Sárbogárd társkereső Csór társkereső Inota társkereső Kádárta társkereső Kapoly társkereső Nagylók társkereső Pusztaszemes társkereső Sárszentmiklós társkereső Simontornya társkereső Tolnanémedi társkereső Újireg társkereső Várpalota társkereső

Eredményeink, statisztikáink

42%
diplomások aránya
52% – 48%
férfi   –   nő    
62%
megtalálja a párját 3 hónapon belül
100,000
-nél is több levél hetente
2,500,000
látogató
10,000
-nél is több regisztráló havonta

Cronos – Hírek, tanácsok a társkeresés világából ›

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

Sokan hiszik, hogy 50 felett már nem lehet új párt találni – pedig ez tévhit! 💡 Az 50 plusz társkeresőkön egyre többen kezdik újra, és találnak boldogságot. Cikkünkben bemutatjuk a leggyakoribb tévhiteket, és megmutatjuk, miért érdemes bátran belevágni.
(Tovább a cikkhez)

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Egy jól megírt társkereső hirdetés lehet a kulcs ahhoz, hogy megtaláld a párod. Nem elég néhány sablonos mondat – a figyelemfelkeltő szöveg önazonos, lényegretörő és kapcsolódási pontokat kínál. De vajon mitől lesz igazán hatásos a bemutatkozásod?
(Tovább a cikkhez)

Társkereső sikertörténeteink ›

A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ (pl. a Google-tól), hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg (személyes adatait is felhasználva pl. Google által), és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom