kőröshegyi társkereső tagjaink

Fiatal társkereső nők Kőröshegy környékén

Dominika 24 éves badacsonytomaji társkereső
dominika társkereső fényképe

Szeretem a mozgalmas hétköznapokat, Szórakozás, kikapcsolódás, és egy jó kávé sosem maradhat el.

Tiger 28 éves siófoki társkereső
tiger társkereső fényképe

Szia, kedves idegen! 26 éves vagyok. Somogy megyében élek. Szeretek zenét hallgatni, sétálni, kirándulni, horgászni. Imádok sorozatokat nézni. Nagyon szeretem a török sorozatott, mert van benne minden is, egyszóval nem unalmas. Őszinte és céltudatos vagyok, aki értékeli a mély beszélgetéseket. Szeretek új dolgokat tanulni, fejlődni és mindig keresem azokat a pillanatokat, amik igazán számítanak. Komoly kapcsolat céljából regisztráltam, hátha van olyan, aki szimpatikusnak talál és én is őt és ad is esélyt. Jó boldognak lenni, a másik felemmel, aki nem teherként éli meg minden ezt. Aki nem érzi rabságnak, hogy kapcsolatban van velem, akivel elmehetek minden fele és nem szégyell. Akivel jókat beszélgetünk, nevetünk….stb. Ezt még, fontosnak tartom megosztani: Sajnos túlsúllyal élek. Aki így nem tud el fogadni, nagyon szépen megkérem, kerüljön el. Bele fáradtam már a csalódásokba. Az, hogy ez miatt dobnak el, holott tisztába voltak, hogy ilyen vagyok. Én senki miatt se fogok változni, csak is saját magam miatt. Saját magam miatt már rég elkezdtem a változást. Ha nem vagy képes végig kísérni az utamon, akkor nem egymást keressük. Ha velem jössz az utamon, akkor meglátod, mire vagyok képest, én hiszek benne, hogy elérem a céljaimat. Ha ennek ellenére még mindig kíváncsi vagy rám és meg szeretnél ismerni, írj bátran!

Barbara 25 éves balatonalmádii társkereső
barbara társkereső fényképe

Szeretek zenét hallgatni, a kutyáimmal és a macskàmmal lenni ;)

Vera 22 éves balatonszárszói társkereső
vera társkereső fényképe

Csendes, szerény, nagyon fiatalos kinézetű vagyok.

1 2 3 4 5 6 7

Fiatal társkereső férfiak Kőröshegy környékén

Alex 26 éves balatonfüredi társkereső
alex társkereső fényképe

Komoly társra vágyó, kerekesszékes, szeretetet tudni adó, korom beliekkel ismerkednék.

Márk 20 éves zirci társkereső
márk társkereső fényképe

Benne vagyok mindenféle bolondságban, főleg ha fáradt vagyok, akkor szabadabbnak érzem magam és akkor bármin röhögöni tudok. De helyzettől függően tudok nagyon komoly is lenni. Túl szarkasztikus vagyok néha. Az utolsó képet nézd el. (nem találtam lyukra).

Áron 20 éves veszprémi társkereső
áron társkereső fényképe

Őszinte, egyenes, kedves embernek ismernek. Néha makacs vagyok és akkor nehéz elviselni, de mindig lehet rám számítani.

Richárd 28 éves ajkai társkereső
richárd társkereső fényképe

Richárd vagyok 28 éves komoly kapcsolat célból regisztráltattam magam az oldalra. Megértő, normális vagyok és társam keresem hosszú távra. Van kettő kisfiam és Ajkán lakom

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső nők Kőröshegy környékén

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

39éves 2 gyerekeim vannak

Mona 33 éves balatonfüredi társkereső
mona társkereső fényképe

Szia ismerj meg :)

Linda 39 éves tabi társkereső
linda társkereső fényképe

Szeretek utazni igényes vagyok magamra. Szeretem ha párom kedves megèrtő segítőkész.

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

Szabina vagyok 39 éves komoly kapcsolatot keresek

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső férfiak Kőröshegy környékén

Joci 30 éves pulai társkereső
joci társkereső fényképe

Szia Kedves Látogató! Komoly kapcsolat reményében vagyok itt. Írhatnék bármit de, az igazat majd az Élet fogja írni!

Tibor 39 éves veszprémi társkereső
tibor társkereső fényképe

Magamról, Veszprémben lakom, alkalmazottként dolgozom, szabadidőmben zenét hallgatok, van egy kislányom aki 2 hetente jön hozzám, és kira a kutyusom aki vár mindig haza.

Péter19 39 éves tamásii társkereső
péter19 társkereső fényképe

Ha most mindent leírok magamról,akkor minek ismerkedni...

Zoli 34 éves veszprémi társkereső
zoli társkereső fényképe

Hát nem is tudom. Csak gondolom megpróbálom az oldalon. Ki tudja talán meg lesz itt az a bizonyos Ő.

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső nők Kőröshegy környékén

Szofy 49 éves balatonföldvári társkereső
szofy társkereső fényképe

Szeretek főzni,kirándulni.Kersem ki szerretne meg ismerni.És nem zavarja a kamasz fiaim.

Mona 42 éves balatoni társkereső
mona társkereső fényképe

Őszinte szókimondó imadnivalo

Timi 41 éves siófoki társkereső
timi társkereső fényképe

Nehéz valakit pár mondat alapján megismerni... Ami hirtelen eszembe jut: Vidám és pörgős vagyok, szeretem az állatokat, szeretek táncolni és nyitott vagyok minden újra :)

Moncsy 47 éves siófoki társkereső
moncsy társkereső fényképe

20 km-en belül,ha lehet!

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső férfiak Kőröshegy környékén

Péter 49 éves balatonfüredi társkereső
péter társkereső fényképe

Komoly őszinte és tartós kapcsolatot keresek

Luky 47 éves balatonfüredi társkereső
luky társkereső fényképe

Két lányom (16,18) van velem élnek !

Viri 48 éves nagyberényi társkereső
viri társkereső fényképe

Őszinte, magabiztos,bármire képes. Drahos Krisztián

János 45 éves siófoki társkereső
jános társkereső fényképe

Szia mosolygós, aranyos kedves férfinak mondanak. Szeretem a természetet és az állatokat. Szeretek sportolni és kertészkedni.

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső nők Kőröshegy környékén

margit 57 éves tabi társkereső
margit társkereső fényképe

sziasztok ,ismerjmeg,asztán megtudod milyen vagyok!

Zsuzsi 50 éves siófoki társkereső
zsuzsi társkereső fényképe

Szeretnék egy nyugodt, humoros, sajátmagára adó, egzisztenciálisan áttlagos, jó megjelenésű férfit találni, akivel jól érezzük egymást, lehet vele beszélgetni, pozitív kreatív társat.

Anna 55 éves siófoki társkereső
anna társkereső fényképe

Szeretek barátkozni

Zsuzso12 50 éves balatonföldvári társkereső
zsuzso12 társkereső fényképe

Szia!Én egy öszinte,vidám elvált nő vagyok. Szeretek kirándulni,olvasni,muzeumokba járni.Nem számit milyen a külső nekem a belső a lényeg.Én sem vagyok tökéletes.

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső férfiak Kőröshegyen és környékén

Pencsy 59 éves siófoki társkereső
pencsy társkereső fényképe

Szeretek mindent ami szép és jó,és amivel mindenkinek örömet,jóságot,szeretetet tudok nyújtani.Szeretek kirándulni,horgászni,és Sportolni

Ferenc 51 éves bálványosi társkereső
ferenc társkereső fényképe

Fűggetlen vagyok, társat keresek, hosszú távra, Családi házban lakom, s társam,lehetőleg, hozzám kőltőzzőn.

ANTIPANTI 59 éves siófoki társkereső
antipanti társkereső fényképe

Keresem akivel jól érzem magam! a többi majd jönni fig!

Zoltán 59 éves kőröshegyi társkereső
zoltán társkereső fényképe

54 éves vagyok,szeretem a természetet,szeretem az állatokat,munkát nem vetem meg

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső nők Kőröshegy környékén

Éva 69 éves balatoni társkereső
éva társkereső fényképe

Tartalmas, őszinte, kölcsönös megbecsülésen és szereteten alapuló tartós kapcsolatban szeretnék élni. Olyan társat remélek, aki képes arra, hogy jól érezze magát(mellettem) a világban, képes az életörömre és képes élvezni az élet dolgait: a munkát, a pihenést, a szerelmet, a kultúrát. Örülni egymásnak és a mindennapoknak, s olyan dolgokat együtt megélni, ami mindkettőnk számára öröm és jó. Fotó és valóságos személynév nélküli levelekre nem válaszolok.

Adél 68 éves balatonfüredi társkereső
adél társkereső fényképe

Fiatalos megjelenésű,és gondolkodású vidám nő vagyok. Hasonló beállítottságú szabadidő partnert keresek.

oncelove 66 éves siófoki társkereső
oncelove társkereső fényképe

Aktiv, érdeklődő, mindenre nyitott nő vagyok. A testiség, az érzelmek, az intimitás, a harmónia fontos nekem egy kapcsolatban. 36 év házasság lehet jó és rossz referencia. Nekem ennyi személyes tapasztalatom van. Sok más mellett jellemez a kitartás, megértés, elfogadás képessége. Kutyussal élek.

Ibolya 63 éves balatonőszödi társkereső
ibolya társkereső fényképe

61 eves v. ok. Aktivan dolgozom.

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső férfiak Kőröshegy környékén

Andreas 67 éves balatonszemesi társkereső
andreas társkereső fényképe

T Érdeklődő! Egyedülálló (174/78/66)nyugdijas,Balatonszemesi keresi 45-60É közötti ,,csini,,hölgy ismeretségét,(bármi lehet!)

Rutyi 69 éves balatonszemesi társkereső
rutyi társkereső fényképe

Kedves társkeresők! Azért vagyok itt hogy alkalmi szexpartnert keresek,minden elkötelezettség nélkül! Kérem csak azok jelentkezzenek akik a fentiekben érdekeltek és ilyen kapcsolatra vágynak velem együtt!!!!

csuha 66 éves siófoki társkereső
csuha társkereső fényképe

Nyugdijas,egyedül álló ,kirándulást kedvelő férfi.Lakhelyem Siófok.Autóval rendelkezem,így bizonyos távolság megfelel.

Vancsa 62 éves tabi társkereső
vancsa társkereső fényképe

Vidám természetű ,káros szenvedélyektől mentes vagyok.Szeretnék ismerkedni és majd meglátjuk lesz-e folytatás!

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső nők Kőröshegy környékén

Julianna 72 éves balatonlellei társkereső
julianna társkereső fényképe

Kedves oszite.A hazugsagokat nem szeretem.

katalin 77 éves balatonfüredi társkereső
katalin társkereső fényképe

özvegy szeretek fözni sütni

Éva 78 éves balatonfüredi társkereső
éva társkereső fényképe

Nagyon unom a magányt.Szeretnék olyan partnert akivel sétálgatnánk a Balatonparton

Marianna 70 éves siófoki társkereső
marianna társkereső fényképe

A Balaton mellett élek, családi házban. Elváltam, a gyerekeim távol élnek tőlem.Nem jó egyedül. Nyugdíjas pedagógus vagyok.Minden jó zenét szeretek,a rocktól a népzenéig. Kórusban és egyedül is énekelek.Most sanzonokat tanulok.Érdekel a képzőművészet is. Szabadidőmben a virágaimat gondozom és repkedek az unokáimhoz. Szeretnék hasonló érdeklődésű társra találni,de Ha Őt nem érdekli a zene,csak én, azt se bánom.:-)

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső férfiak Kőröshegy környékén

bitango 76 éves zamárdii társkereső
bitango társkereső fényképe

Fiatalos természetkedvelő jókedélyű egyedülélő káros szenvedélytöl mentes társat keresek aki hasonló mentalitású barátnöm és társam lesz!

Vili53 71 éves siófoki társkereső
vili53 társkereső fényképe

Szép napot minden kedves hölgynek! Nem igazán szeretek írni magamról,inkább a személyes találkozást részesíteném előnybe!!

Tgeza 79 éves kerekii társkereső
tgeza társkereső fényképe

Egyedül egzisztenciálisan rendezett körülmények között lakom egy családi házban, szép környezetben. Szeretném kellemesen eltölteni hátralévő éveinket,egy szimpatikus szerető társsal.

Mátyás 76 éves balatonfüredi társkereső
mátyás társkereső fényképe

7 éve élek egyedül.Kell egy társ.Hobbim a vadászat.

1 2 3 4 5 6 7

Társkereső szolgáltatásaink összehasonlítása ›

Nézd meg az irodai prémium tagság és az online társkereső tagságok közötti különbséget. Válaszd ki a számodra legelőnyösebb megoldást!

Bővebben ›

Személyesen is segítünk a párválasztásban!

Az Irodai Prémium tagság előnyei

  • Minden prémium ügyfelünket személyesen megismerjük, így biztosan a valós igényeid és elképzeléseid érvényesülnek.
  • Támogatásunkkal átlagosan négyszer több partnerrel történik sikeres kapcsolatfelvétel.
  • Levelezést kihagyva már az első héten randevúzni tudsz.
  • Komolytalan szándékú vagy valótlan adatokat megadó fantomszemélyek kiszűrése.
  • Az ismerkedés nehézségeinek áthidalása, közös ismerősként mutatunk be téged a számodra szimpatikus jelölteknek.
  • Értékrendednek megfelelő ajánlás, nem csak az adatlapon szereplő információk alapján.
  • Országos irodahálózat, lakóhelyedhez közeli személyre szabott tanácsadás.
Az Irodai Prémium tagság részletei »

Társkereső irodáink ›

Magyarország legnagyobb társkereső iroda hálózata minden megyében rendelkezik képviselettel.

társkereső irodák

Nézd meg, melyik esik legközelebb a lakóhelyedhez vagy a munkahelyedhez, és térj be hozzánk!

Regisztrálj, válaszd a legszimpatikusabb társkereső irodát és személyi tanácsadót a gyorsabb siker érdekében!

Kattints ide! ›

Kőröshegy környéki társkeresők

Balatonföldvár társkereső Balatonszárszó társkereső Kereki társkereső Szántód társkereső Balatonendréd társkereső Szólád társkereső Bálványos társkereső Pusztaszemes társkereső Zamárdi társkereső Balatonőszöd társkereső Tihany társkereső Kötcse társkereső Teleki társkereső Balatonszemes társkereső Balatonszéplak társkereső Balatonudvari társkereső Lulla társkereső Nagycsepely társkereső Örvényes társkereső Aszófő társkereső Sérsekszőlős társkereső Balaton társkereső Balatonakali társkereső Balatonfüred társkereső Kapoly társkereső Somogymeggyes társkereső Torvaj társkereső Balatonarács társkereső Balatonkiliti társkereső Visz társkereső Balatonszőlős társkereső Csopak társkereső Látrány társkereső Pécsely társkereső Ságvár társkereső Siófok társkereső Tab társkereső Vászoly társkereső Balatonlelle társkereső Dörgicse társkereső Karád társkereső Nyim társkereső Paloznak társkereső Zánka társkereső Alsóörs társkereső Somogytúr társkereső Bábonymegyer társkereső Balatonszepeszd társkereső Lovas társkereső Som társkereső Tagyon társkereső Zics társkereső Ádánd társkereső Balatonboglár társkereső Balatonszabadi társkereső Barnag társkereső Hidegkút társkereső Kánya társkereső Mencshely társkereső Nágocs társkereső Óbudavár társkereső Siójut társkereső Szentantalfa társkereső Andocs társkereső Balatoncsicsó társkereső Felsőörs társkereső Monoszló társkereső Nagyberény társkereső Révfülöp társkereső Somogybabod társkereső Somogyegres társkereső Szentjakabfa társkereső Szőlőskislak társkereső Tengőd társkereső Vöröstó társkereső Tótvázsony társkereső Fiad társkereső Kővágóörs társkereső Köveskál társkereső Miklósi társkereső Nagyvázsony társkereső Szőlősgyörök társkereső Veszprémfajsz társkereső Balatonalmádi társkereső Balatonhenye társkereső Bedegkér társkereső Gyugy társkereső Ordacsehi társkereső Balatonrendes társkereső Nemesvámos társkereső Ábrahámhegy társkereső Balatonvilágos társkereső Kapolcs társkereső Kára társkereső Kékkút társkereső Kisbárapáti társkereső Szentkirályszabadja társkereső Vigántpetend társkereső Bonnya társkereső Gamás társkereső Hács társkereső Iregszemcse társkereső Mindszentkálla társkereső Nagyszokoly társkereső Pula társkereső Salföld társkereső Szentbékkálla társkereső Balatonfűzfő társkereső Balatonkenese társkereső Fonyód társkereső Lengyeltóti társkereső Magyarkeszi társkereső Monostorapáti társkereső Somogyacsa társkereső Szorosad társkereső Balatonakarattya társkereső Balatonbozsok társkereső Enying társkereső Felsőmocsolád társkereső Kisberény társkereső Öcs társkereső Somogydöröcske társkereső Törökkoppány társkereső Újireg társkereső Badacsonytomaj társkereső Fűzfőgyártelep társkereső Káptalantóti társkereső Szabadhidvég társkereső Taliándörögd társkereső Veszprém társkereső Értény társkereső Felsőnyék társkereső Hegyesd társkereső Litér társkereső Mezőkomárom társkereső

Eredményeink, statisztikáink

42%
diplomások aránya
52% – 48%
férfi   –   nő    
62%
megtalálja a párját 3 hónapon belül
100,000
-nél is több levél hetente
2,500,000
látogató
10,000
-nél is több regisztráló havonta

Cronos – Hírek, tanácsok a társkeresés világából ›

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

Sokan hiszik, hogy 50 felett már nem lehet új párt találni – pedig ez tévhit! 💡 Az 50 plusz társkeresőkön egyre többen kezdik újra, és találnak boldogságot. Cikkünkben bemutatjuk a leggyakoribb tévhiteket, és megmutatjuk, miért érdemes bátran belevágni.
(Tovább a cikkhez)

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Egy jól megírt társkereső hirdetés lehet a kulcs ahhoz, hogy megtaláld a párod. Nem elég néhány sablonos mondat – a figyelemfelkeltő szöveg önazonos, lényegretörő és kapcsolódási pontokat kínál. De vajon mitől lesz igazán hatásos a bemutatkozásod?
(Tovább a cikkhez)

Társkereső sikertörténeteink ›

A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ (pl. a Google-tól), hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg (személyes adatait is felhasználva pl. Google által), és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom