somogyegresi társkereső tagjaink

Fiatal társkereső nők Somogyegres környékén

Alexandra 28 éves fürgedi társkereső
alexandra társkereső fényképe

Szeretek beszélgetni ,pozitív személynek gondolom magam .

Tiger 28 éves siófoki társkereső
tiger társkereső fényképe

Szia, kedves idegen! 26 éves vagyok. Somogy megyében élek. Szeretek zenét hallgatni, sétálni, kirándulni, horgászni. Imádok sorozatokat nézni. Nagyon szeretem a török sorozatott, mert van benne minden is, egyszóval nem unalmas. Őszinte és céltudatos vagyok, aki értékeli a mély beszélgetéseket. Szeretek új dolgokat tanulni, fejlődni és mindig keresem azokat a pillanatokat, amik igazán számítanak. Komoly kapcsolat céljából regisztráltam, hátha van olyan, aki szimpatikusnak talál és én is őt és ad is esélyt. Jó boldognak lenni, a másik felemmel, aki nem teherként éli meg minden ezt. Aki nem érzi rabságnak, hogy kapcsolatban van velem, akivel elmehetek minden fele és nem szégyell. Akivel jókat beszélgetünk, nevetünk….stb. Ezt még, fontosnak tartom megosztani: Sajnos túlsúllyal élek. Aki így nem tud el fogadni, nagyon szépen megkérem, kerüljön el. Bele fáradtam már a csalódásokba. Az, hogy ez miatt dobnak el, holott tisztába voltak, hogy ilyen vagyok. Én senki miatt se fogok változni, csak is saját magam miatt. Saját magam miatt már rég elkezdtem a változást. Ha nem vagy képes végig kísérni az utamon, akkor nem egymást keressük. Ha velem jössz az utamon, akkor meglátod, mire vagyok képest, én hiszek benne, hogy elérem a céljaimat. Ha ennek ellenére még mindig kíváncsi vagy rám és meg szeretnél ismerni, írj bátran!

Kovács 23 éves gamási társkereső
kovács társkereső fényképe

Ismerj meg. Főképp komolyak a szándékaim. Igazi jó kedvű bolondos csajszi vagyok. Ismerj meg, kedves látogató.☺️

Vera 22 éves balatonszárszói társkereső
vera társkereső fényképe

Csendes, szerény, nagyon fiatalos kinézetű vagyok.

1 2 3 4 5 6 7

Fiatal társkereső férfiak Somogyegres környékén

Roland 28 éves ozorai társkereső
roland társkereső fényképe

Szeretek beszélgetni zenèt hallgatni hülyèskedni

Richárd 28 éves ajkai társkereső
richárd társkereső fényképe

Richárd vagyok 28 éves komoly kapcsolat célból regisztráltattam magam az oldalra. Megértő, normális vagyok és társam keresem hosszú távra. Van kettő kisfiam és Ajkán lakom

Marcell 19 éves dombóvári társkereső
marcell társkereső fényképe

Kapcsolatot keresek.

Alex 26 éves balatonfüredi társkereső
alex társkereső fényképe

Komoly társra vágyó, kerekesszékes, szeretetet tudni adó, korom beliekkel ismerkednék.

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső nők Somogyegresen

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

Szabina vagyok 39 éves komoly kapcsolatot keresek és nem tudok senkinek írni vissza, hogy tudok írni vissza

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

39éves 2 gyerekeim vannak

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

Szabina vagyok 39 éves komoly kapcsolatot keresek

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

Szabina vagyok 39 éves komoly kapcsolatot keresek

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső férfiak Somogyegres környékén

lajos 32 éves öreglaki társkereső
lajos társkereső fényképe

Komoja kapcsolatot keresek

Nárai 36 éves somogyvári társkereső
nárai társkereső fényképe

Kedves hölgyem! Én egy átlagos normális, kedves, humoros, őszinte srác vagyok aki szeretné meg találni a párját! Lehet hogy nem vagyok egy jó képű srác, de a szívem nagy!

Zoli 34 éves veszprémi társkereső
zoli társkereső fényképe

Hát nem is tudom. Csak gondolom megpróbálom az oldalon. Ki tudja talán meg lesz itt az a bizonyos Ő.

Péter19 39 éves tamásii társkereső
péter19 társkereső fényképe

Ha most mindent leírok magamról,akkor minek ismerkedni...

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső nők Somogyegres környékén

Andi 41 éves tamásii társkereső
andi társkereső fényképe

Sziasztok! Egy kedves, őszinte csaj vagyok, aki szeretne végre boldog lenni.

Erika 45 éves tamásii társkereső
erika társkereső fényképe

Őszínte, érzékeny vidám nő vagyok..

Éva 47 éves karádi társkereső
éva társkereső fényképe

Szeretem a humort, szeretek nagyokat nevetni, de a mély, nehéz beszélgetésektől sem zárkózom el. Csak igazi szerelmet kereső, empatikus, nem manipulatív férfi jelentkezését várom. Jelenleg két bokatörésemből próbálok gyógyulni, rehabilitálódni.

Timi 41 éves siófoki társkereső
timi társkereső fényképe

Nehéz valakit pár mondat alapján megismerni... Ami hirtelen eszembe jut: Vidám és pörgős vagyok, szeretem az állatokat, szeretek táncolni és nyitott vagyok minden újra :)

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső férfiak Somogyegres környékén

Krisztián 46 éves polányi társkereső
krisztián társkereső fényképe

Szeretek finomakat enni és szeretek a haverokkal találkozni és jót beszélgetni, horgászni

János 46 éves ráksii társkereső
jános társkereső fényképe

Hát nem tudom mit írjak. Majd inkánbb ismerkedés közben elmodom. És az adatlapon levan írva.

Zsolt 49 éves balatonszabadii társkereső
zsolt társkereső fényképe

Hello

Viri 48 éves nagyberényi társkereső
viri társkereső fényképe

Őszinte, magabiztos,bármire képes. Drahos Krisztián

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső nők Somogyegres környékén

margit 57 éves tabi társkereső
margit társkereső fényképe

sziasztok ,ismerjmeg,asztán megtudod milyen vagyok!

Anna 58 éves tabi társkereső
anna társkereső fényképe

Szeretem a vidám, lendületes embereket. Hiszem, hogy a humor lehet az első lépcsőfok két ember között. Katolikus vagyok.

Szeretni és szeretve lenni 59 éves balatonföldvári társkereső
szeretni és szeretve lenni társkereső fényképe

Erika 59 éves Balatonföldvár. Szerencsés utat kívánok ! Végzetségem OKJ 55 ápoló, OKJ 54 gyógymasszőr. Álandó/végleges vakcinázatlan társra vágyom.

Gyöngyi 57 éves zicsi társkereső
gyöngyi társkereső fényképe

Elvált vagyok 56 éves három felnöt gyermekem van szeretek fözni sütni szeretem a zenét biciglizni

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső férfiak Somogyegres környékén

Hegylako 53 éves iregszemcsei társkereső
hegylako társkereső fényképe

Üdv hölgyek.Tartós kapcsolatra keresem párom.Nem vagyok herceg, nincs fehér lovam, nem is a hercegnőt keresem.Egyszerű ember vagyok, egy egyszerű hőlgyet keresek aki ide költözne hozzám,akivel tovább mehetnék az úton.Egyébként a zord külső egy érzéki lelket takar.Siófok illetve Tamási környékéről keresem párom,de egy tartós kapcsolat reményében messzebbre is elmegyek.Köszönöm.

Ferenc 51 éves bálványosi társkereső
ferenc társkereső fényképe

Fűggetlen vagyok, társat keresek, hosszú távra, Családi házban lakom, s társam,lehetőleg, hozzám kőltőzzőn.

jános 53 éves koppányszántói társkereső
jános társkereső fényképe

CSalád centrikus és hüséges.

Gyula 58 éves pusztaszemesi társkereső
gyula társkereső fényképe

Komoly kapcsolatot keresek illetve szeretnék.Hölgyek. Igazán köszönöm a sok szívet. Kedvesek vagytok. Azonban én tőlem fiatalabb hölgyel ismerkednék.

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső nők Somogyegres környékén

Jánosné 61 éves bálványosi társkereső
jánosné társkereső fényképe

Szeretnék szeretni, és szeretve lenni.

Éva 69 éves balatoni társkereső
éva társkereső fényképe

Tartalmas, őszinte, kölcsönös megbecsülésen és szereteten alapuló tartós kapcsolatban szeretnék élni. Olyan társat remélek, aki képes arra, hogy jól érezze magát(mellettem) a világban, képes az életörömre és képes élvezni az élet dolgait: a munkát, a pihenést, a szerelmet, a kultúrát. Örülni egymásnak és a mindennapoknak, s olyan dolgokat együtt megélni, ami mindkettőnk számára öröm és jó. Fotó és valóságos személynév nélküli levelekre nem válaszolok.

Derdák 66 éves ságvári társkereső
derdák társkereső fényképe

Lenke vagyok Sárváron lakók egyedül

Marcsi 65 éves tamásii társkereső
marcsi társkereső fényképe

Társat keresek a szó nemes értelmében.Szeretném a szabadidőmet nevetéssel, kirándulásokkal, esetleg tánccal,sok új élmény közös átélésével vagy csak együtt hallgatással eltölteni valakivel.Jó lenne, ha lenne valakim akit szerethetnék és aki hagyná,hogy én is szeressem.

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső férfiak Somogyegres környékén

Rutyi 69 éves balatonszemesi társkereső
rutyi társkereső fényképe

Kedves társkeresők! Azért vagyok itt hogy alkalmi szexpartnert keresek,minden elkötelezettség nélkül! Kérem csak azok jelentkezzenek akik a fentiekben érdekeltek és ilyen kapcsolatra vágynak velem együtt!!!!

ömati 66 éves tabi társkereső
ömati társkereső fényképe

Késöbb.

Andreas 67 éves balatonszemesi társkereső
andreas társkereső fényképe

T Érdeklődő! Egyedülálló (174/78/66)nyugdijas,Balatonszemesi keresi 45-60É közötti ,,csini,,hölgy ismeretségét,(bármi lehet!)

Zoltán 61 éves balatonszabadii társkereső
zoltán társkereső fényképe

Nem egy fiatal aki úgy él mintha 22 éves lenne, imádok még mindig bulizni!! Szeretek emberek közé menné, embereken segíteni!! Kondi még mindig, söt egyre több lesz ha lesz rá idöm!! Imádom zenét zenével ami kapcsolatos mindent, mivel DJ éltem le az életem , még mindig járok zenélni is!!

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső nők Somogyegres környékén

Anna 71 éves tabi társkereső
anna társkereső fényképe

5éve özvegy, van 3gyermek.

ilona 77 éves fonyódi társkereső
ilona társkereső fényképe

Pozitív gondolkodású, vidám, koránál sokkal fiatalosabb életszemléletű és öltözködő nő vagyok. Szeretek olvasni, keresztrejtvényt fejteni, sportolni, meg még főzni is. Szeretem az életvidám, optimista embereket. Taszít a hazugság, megbízhatatlanság, döntésképtelenség. Ha megtalállak, megtarthatlak?Ha szimpatikus vagyok, légy szíves olvasd el 1977-ben települtem át Nagyváradról.

Pálné 75 éves tabi társkereső
pálné társkereső fényképe

egyedül élek özvegyként társra vágyom rossz egyedül

Anna 71 éves tabi társkereső
anna társkereső fényképe

Szia Anna vagyok 70 éves Tabon lakom családi házban gyermekeimel 70 éves vagyok 50év boldog házaság maradtam egyedül özvegyen

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső férfiak Somogyegres környékén

Tgeza 79 éves kerekii társkereső
tgeza társkereső fényképe

Egyedül egzisztenciálisan rendezett körülmények között lakom egy családi házban, szép környezetben. Szeretném kellemesen eltölteni hátralévő éveinket,egy szimpatikus szerető társsal.

József 77 éves balatonboglári társkereső
józsef társkereső fényképe

szeretnék egy normális kapcsolatot

bitango 76 éves zamárdii társkereső
bitango társkereső fényképe

Fiatalos természetkedvelő jókedélyű egyedülélő káros szenvedélytöl mentes társat keresek aki hasonló mentalitású barátnöm és társam lesz!

Placi 71 éves tamásii társkereső
placi társkereső fényképe

Nyugdíjas vagyok. Sportom : úszás, kerékpározás. Két cicám van. Nem dohányzom és nem iszok alkoholt.

1 2 3 4 5 6 7

Társkereső szolgáltatásaink összehasonlítása ›

Nézd meg az irodai prémium tagság és az online társkereső tagságok közötti különbséget. Válaszd ki a számodra legelőnyösebb megoldást!

Bővebben ›

Személyesen is segítünk a párválasztásban!

Az Irodai Prémium tagság előnyei

  • Minden prémium ügyfelünket személyesen megismerjük, így biztosan a valós igényeid és elképzeléseid érvényesülnek.
  • Támogatásunkkal átlagosan négyszer több partnerrel történik sikeres kapcsolatfelvétel.
  • Levelezést kihagyva már az első héten randevúzni tudsz.
  • Komolytalan szándékú vagy valótlan adatokat megadó fantomszemélyek kiszűrése.
  • Az ismerkedés nehézségeinek áthidalása, közös ismerősként mutatunk be téged a számodra szimpatikus jelölteknek.
  • Értékrendednek megfelelő ajánlás, nem csak az adatlapon szereplő információk alapján.
  • Országos irodahálózat, lakóhelyedhez közeli személyre szabott tanácsadás.
Az Irodai Prémium tagság részletei »

Társkereső irodáink ›

Magyarország legnagyobb társkereső iroda hálózata minden megyében rendelkezik képviselettel.

társkereső irodák

Nézd meg, melyik esik legközelebb a lakóhelyedhez vagy a munkahelyedhez, és térj be hozzánk!

Regisztrálj, válaszd a legszimpatikusabb társkereső irodát és személyi tanácsadót a gyorsabb siker érdekében!

Kattints ide! ›

Somogyegres környéki társkeresők

Bedegkér társkereső Zics társkereső Kánya társkereső Miklósi társkereső Nágocs társkereső Kapoly társkereső Kára társkereső Tab társkereső Tengőd társkereső Andocs társkereső Szorosad társkereső Törökkoppány társkereső Sérsekszőlős társkereső Somogydöröcske társkereső Somogymeggyes társkereső Bábonymegyer társkereső Értény társkereső Somogyacsa társkereső Torvaj társkereső Iregszemcse társkereső Koppányszántó társkereső Újireg társkereső Bálványos társkereső Lulla társkereső Pusztaszemes társkereső Bonnya társkereső Karád társkereső Kisbárapáti társkereső Nagyszokoly társkereső Fiad társkereső Gadács társkereső Kereki társkereső Kötcse társkereső Nyim társkereső Igal társkereső Nagycsepely társkereső Nagykónyi társkereső Som társkereső Szakcs társkereső Várong társkereső Magyarkeszi társkereső Nagyberény társkereső Somogyszil társkereső Balatonendréd társkereső Ecseny társkereső Felsőmocsolád társkereső Lápafő társkereső Ságvár társkereső Szólád társkereső Teleki társkereső Ráksi társkereső Somogybabod társkereső Visz társkereső Kocsola társkereső Kőröshegy társkereső Pári társkereső Somogytúr társkereső Tamási társkereső Gamás társkereső Ádánd társkereső Balatonföldvár társkereső Balatonszárszó társkereső Fürged társkereső Kazsok társkereső Látrány társkereső Nak társkereső Szentgáloskér társkereső Balatonkiliti társkereső Balatonőszöd társkereső Dalmand társkereső Felsőnyék társkereső Polány társkereső Szántód társkereső Zamárdi társkereső Balatonszemes társkereső Balatonszéplak társkereső Büssü társkereső Mernye társkereső Siójut társkereső Balatonszabadi társkereső Magyaratád társkereső Somogygeszti társkereső Szabadhidvég társkereső Gölle társkereső Gyugy társkereső Hács társkereső Mezőkomárom társkereső Patalom társkereső Siófok társkereső Somodor társkereső Balatonlelle társkereső Gyulaj társkereső Szőlősgyörök társkereső Szőlőskislak társkereső Alsóbogát társkereső Balaton társkereső Kisberény társkereső Kisgyalán társkereső Somogyvámos társkereső Tihany társkereső Belecska társkereső Edde társkereső Lajoskomárom társkereső Lengyeltóti társkereső Ozora társkereső Regöly társkereső Somogyaszaló társkereső Zimány társkereső Balatonboglár társkereső Balatonudvari társkereső Magyaregres társkereső Öreglak társkereső Örvényes társkereső Somogyvár társkereső

Eredményeink, statisztikáink

42%
diplomások aránya
52% – 48%
férfi   –   nő    
62%
megtalálja a párját 3 hónapon belül
100,000
-nél is több levél hetente
2,500,000
látogató
10,000
-nél is több regisztráló havonta

Cronos – Hírek, tanácsok a társkeresés világából ›

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

Sokan hiszik, hogy 50 felett már nem lehet új párt találni – pedig ez tévhit! 💡 Az 50 plusz társkeresőkön egyre többen kezdik újra, és találnak boldogságot. Cikkünkben bemutatjuk a leggyakoribb tévhiteket, és megmutatjuk, miért érdemes bátran belevágni.
(Tovább a cikkhez)

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Egy jól megírt társkereső hirdetés lehet a kulcs ahhoz, hogy megtaláld a párod. Nem elég néhány sablonos mondat – a figyelemfelkeltő szöveg önazonos, lényegretörő és kapcsolódási pontokat kínál. De vajon mitől lesz igazán hatásos a bemutatkozásod?
(Tovább a cikkhez)

Társkereső sikertörténeteink ›

A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ (pl. a Google-tól), hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg (személyes adatait is felhasználva pl. Google által), és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom