tabi társkereső tagjaink

Fiatal társkereső nők Tab környékén

Alexandra 28 éves fürgedi társkereső
alexandra társkereső fényképe

Szeretek beszélgetni ,pozitív személynek gondolom magam .

Tiger 28 éves siófoki társkereső
tiger társkereső fényképe

Szia, kedves idegen! 26 éves vagyok. Somogy megyében élek. Szeretek zenét hallgatni, sétálni, kirándulni, horgászni. Imádok sorozatokat nézni. Nagyon szeretem a török sorozatott, mert van benne minden is, egyszóval nem unalmas. Őszinte és céltudatos vagyok, aki értékeli a mély beszélgetéseket. Szeretek új dolgokat tanulni, fejlődni és mindig keresem azokat a pillanatokat, amik igazán számítanak. Komoly kapcsolat céljából regisztráltam, hátha van olyan, aki szimpatikusnak talál és én is őt és ad is esélyt. Jó boldognak lenni, a másik felemmel, aki nem teherként éli meg minden ezt. Aki nem érzi rabságnak, hogy kapcsolatban van velem, akivel elmehetek minden fele és nem szégyell. Akivel jókat beszélgetünk, nevetünk….stb. Ezt még, fontosnak tartom megosztani: Sajnos túlsúllyal élek. Aki így nem tud el fogadni, nagyon szépen megkérem, kerüljön el. Bele fáradtam már a csalódásokba. Az, hogy ez miatt dobnak el, holott tisztába voltak, hogy ilyen vagyok. Én senki miatt se fogok változni, csak is saját magam miatt. Saját magam miatt már rég elkezdtem a változást. Ha nem vagy képes végig kísérni az utamon, akkor nem egymást keressük. Ha velem jössz az utamon, akkor meglátod, mire vagyok képest, én hiszek benne, hogy elérem a céljaimat. Ha ennek ellenére még mindig kíváncsi vagy rám és meg szeretnél ismerni, írj bátran!

Julianna 26 éves mezőszilasi társkereső
julianna társkereső fényképe

Sziasztok . 25 éves vagyok , özvegy és egy 3 eves kislany anyukaja. Szeretek setalni olvasni , filmet/sorozatot nezni. A tobbit meg beszeljuk

Vera 22 éves balatonszárszói társkereső
vera társkereső fényképe

Csendes, szerény, nagyon fiatalos kinézetű vagyok.

1 2 3 4 5 6 7

Fiatal társkereső férfiak Tab környékén

Richárd 28 éves ajkai társkereső
richárd társkereső fényképe

Richárd vagyok 28 éves komoly kapcsolat célból regisztráltattam magam az oldalra. Megértő, normális vagyok és társam keresem hosszú távra. Van kettő kisfiam és Ajkán lakom

Roland 28 éves ozorai társkereső
roland társkereső fényképe

Szeretek beszélgetni zenèt hallgatni hülyèskedni

Alex 26 éves balatonfüredi társkereső
alex társkereső fényképe

Komoly társra vágyó, kerekesszékes, szeretetet tudni adó, korom beliekkel ismerkednék.

Márk 20 éves zirci társkereső
márk társkereső fényképe

Benne vagyok mindenféle bolondságban, főleg ha fáradt vagyok, akkor szabadabbnak érzem magam és akkor bármin röhögöni tudok. De helyzettől függően tudok nagyon komoly is lenni. Túl szarkasztikus vagyok néha. Az utolsó képet nézd el. (nem találtam lyukra).

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső nők Tabon és környékén

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

Szabina vagyok 39 éves komoly kapcsolatot keresek

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

39éves 2 gyerekeim vannak

Szabina 39 éves somogyegresi társkereső
szabina társkereső fényképe

Szabina vagyok 39 éves komoly kapcsolatot keresek

Linda 39 éves tabi társkereső
linda társkereső fényképe

Szeretek utazni igényes vagyok magamra. Szeretem ha párom kedves megèrtő segítőkész.

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső férfiak Tab környékén

Gábor 38 éves lepsényi társkereső
gábor társkereső fényképe

Komoly kapcsolatot keresek.

Nárai 36 éves somogyvári társkereső
nárai társkereső fényképe

Kedves hölgyem! Én egy átlagos normális, kedves, humoros, őszinte srác vagyok aki szeretné meg találni a párját! Lehet hogy nem vagyok egy jó képű srác, de a szívem nagy!

Péter19 39 éves tamásii társkereső
péter19 társkereső fényképe

Ha most mindent leírok magamról,akkor minek ismerkedni...

lajos 32 éves öreglaki társkereső
lajos társkereső fényképe

Komoja kapcsolatot keresek

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső nők Tab környékén

Kata 50 éves siójuti társkereső
kata társkereső fényképe

Àlmodozó vagàny,kit az èlet gyakran lerànt.Sokan nem èrtenek,èn azt keresem aki èrt.Nem kell,hogy lelkitàrsam legyen,csak èrtsen.Kissè ezoterikus beàlitottságú,àm szkeptikus vagyok.Jógàzni szoktam.Ha tehetem olvasok

Éva 47 éves karádi társkereső
éva társkereső fényképe

Szeretem a humort, szeretek nagyokat nevetni, de a mély, nehéz beszélgetésektől sem zárkózom el. Csak igazi szerelmet kereső, empatikus, nem manipulatív férfi jelentkezését várom. Jelenleg két bokatörésemből próbálok gyógyulni, rehabilitálódni.

Moncsy 47 éves siófoki társkereső
moncsy társkereső fényképe

20 km-en belül,ha lehet!

Mónika 47 éves ádándi társkereső
mónika társkereső fényképe

Szüleimmel élek.Szeretek kirándulni,olvasni.Szeretnék gyereket.

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső férfiak Tab környékén

Zsolt 49 éves balatonszabadii társkereső
zsolt társkereső fényképe

Hello

Lacus 47 éves nagyszokolyi társkereső
lacus társkereső fényképe

Romantikus vagyok baràtkozni szeretnèk aztàn majd kèsõbb elvàlik .

Péter 49 éves balatonfüredi társkereső
péter társkereső fényképe

Komoly őszinte és tartós kapcsolatot keresek

Viri 48 éves nagyberényi társkereső
viri társkereső fényképe

Őszinte, magabiztos,bármire képes. Drahos Krisztián

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső nők Tabon és környékén

Gyöngyi 57 éves zicsi társkereső
gyöngyi társkereső fényképe

Elvált vagyok 56 éves három felnöt gyermekem van szeretek fözni sütni szeretem a zenét biciglizni

margit 57 éves tabi társkereső
margit társkereső fényképe

sziasztok ,ismerjmeg,asztán megtudod milyen vagyok!

Beáta 57 éves bábonymegyeri társkereső
beáta társkereső fényképe

Komoly kapcsolat reményében vagyok itt :)

Anna 58 éves tabi társkereső
anna társkereső fényképe

Szeretem a vidám, lendületes embereket. Hiszem, hogy a humor lehet az első lépcsőfok két ember között. Katolikus vagyok.

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső férfiak Tab környékén

Ferenc 51 éves bálványosi társkereső
ferenc társkereső fényképe

Fűggetlen vagyok, társat keresek, hosszú távra, Családi házban lakom, s társam,lehetőleg, hozzám kőltőzzőn.

Sanyi 54 éves ságvári társkereső
sanyi társkereső fényképe

Szeretek sétálni kirándulni biciklizni turázni. Szeretem a vidám emberek társaságát szeretek állatokal foglalkozni és gazdálkodni. Szeretek nagyokat beszélgetni meg jól hallgatóság vagyok és ismerkedni szimpatikus hölgyekel😊

Zoltán 59 éves kőröshegyi társkereső
zoltán társkereső fényképe

54 éves vagyok,szeretem a természetet,szeretem az állatokat,munkát nem vetem meg

Hegylako 53 éves iregszemcsei társkereső
hegylako társkereső fényképe

Üdv hölgyek.Tartós kapcsolatra keresem párom.Nem vagyok herceg, nincs fehér lovam, nem is a hercegnőt keresem.Egyszerű ember vagyok, egy egyszerű hőlgyet keresek aki ide költözne hozzám,akivel tovább mehetnék az úton.Egyébként a zord külső egy érzéki lelket takar.Siófok illetve Tamási környékéről keresem párom,de egy tartós kapcsolat reményében messzebbre is elmegyek.Köszönöm.

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső nők Tab környékén

oncelove 66 éves siófoki társkereső
oncelove társkereső fényképe

Aktiv, érdeklődő, mindenre nyitott nő vagyok. A testiség, az érzelmek, az intimitás, a harmónia fontos nekem egy kapcsolatban. 36 év házasság lehet jó és rossz referencia. Nekem ennyi személyes tapasztalatom van. Sok más mellett jellemez a kitartás, megértés, elfogadás képessége. Kutyussal élek.

Rosaliee 64 éves siófoki társkereső
rosaliee társkereső fényképe

Hosszútávú kapcsolatot, igazi TÁRSAT keresek az ünnep - és hétköznapok szép pillanatainak megéléséhez.

Derdák 66 éves ságvári társkereső
derdák társkereső fényképe

Lenke vagyok Sárváron lakók egyedül

Panni 65 éves siófoki társkereső
panni társkereső fényképe

Érzékeny, humoros, intelligenciára igényes nő vagyok.

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső férfiak Tab környékén

Davidof 64 éves siófoki társkereső
davidof társkereső fényképe

Nyugodt, kiegyensúlyozott, férfi vagyok. Sok kalandot és csalódást megért embert ismerhetsz meg bennem,aki szeretne végre egyben egy társat és barátot.

Tamás 64 éves siófoki társkereső
tamás társkereső fényképe

Többszörösen elváltam, ezért számot tevő vagyonom nincs. A bevételeim lehetővé teszik, hogy sokat kiránduljak, koncertet, színházat, fürdőket látogassak. Bármilyen élmény csak akkor élvezetes, ha azt megoszthatom valakivel. Ismerjük és kedveljük meg egymást, hátha a Teremtőnk ad még számunkra esélyt egy sikeres kapcsolat létesítésére!

Zoltán 61 éves balatonszabadii társkereső
zoltán társkereső fényképe

Nem egy fiatal aki úgy él mintha 22 éves lenne, imádok még mindig bulizni!! Szeretek emberek közé menné, embereken segíteni!! Kondi még mindig, söt egyre több lesz ha lesz rá idöm!! Imádom zenét zenével ami kapcsolatos mindent, mivel DJ éltem le az életem , még mindig járok zenélni is!!

Lacuska 65 éves iregszemcsei társkereső
lacuska társkereső fényképe

Őszinte belső èrtèkeket kimutató hölgyet keresek barátkozni,illetve szimpátia esetén társra lelès.

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső nők Tabon és környékén

Anna 71 éves tabi társkereső
anna társkereső fényképe

Szia Anna vagyok 70 éves Tabon lakom családi házban gyermekeimel 70 éves vagyok 50év boldog házaság maradtam egyedül özvegyen

Anna 71 éves tabi társkereső
anna társkereső fényképe

5éve özvegy, van 3gyermek.

Pálné 75 éves tabi társkereső
pálné társkereső fényképe

egyedül élek özvegyként társra vágyom rossz egyedül

Jánosné 79 éves siófoki társkereső
jánosné társkereső fényképe

Egyedül élek ,sokszor magányosan. Szeretnék találni egy társat, akivel egymást szeretgetnénk, támogatnánk. Nem szeretem a dohányzó, arcszőrös férfiakat.

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső férfiak Tab környékén

József 77 éves balatonboglári társkereső
józsef társkereső fényképe

szeretnék egy normális kapcsolatot

Tgeza 79 éves kerekii társkereső
tgeza társkereső fényképe

Egyedül egzisztenciálisan rendezett körülmények között lakom egy családi házban, szép környezetben. Szeretném kellemesen eltölteni hátralévő éveinket,egy szimpatikus szerető társsal.

Vili53 71 éves siófoki társkereső
vili53 társkereső fényképe

Szép napot minden kedves hölgynek! Nem igazán szeretek írni magamról,inkább a személyes találkozást részesíteném előnybe!!

bitango 76 éves zamárdii társkereső
bitango társkereső fényképe

Fiatalos természetkedvelő jókedélyű egyedülélő káros szenvedélytöl mentes társat keresek aki hasonló mentalitású barátnöm és társam lesz!

1 2 3 4 5 6 7

Társkereső szolgáltatásaink összehasonlítása ›

Nézd meg az irodai prémium tagság és az online társkereső tagságok közötti különbséget. Válaszd ki a számodra legelőnyösebb megoldást!

Bővebben ›

Személyesen is segítünk a párválasztásban!

Az Irodai Prémium tagság előnyei

  • Minden prémium ügyfelünket személyesen megismerjük, így biztosan a valós igényeid és elképzeléseid érvényesülnek.
  • Támogatásunkkal átlagosan négyszer több partnerrel történik sikeres kapcsolatfelvétel.
  • Levelezést kihagyva már az első héten randevúzni tudsz.
  • Komolytalan szándékú vagy valótlan adatokat megadó fantomszemélyek kiszűrése.
  • Az ismerkedés nehézségeinek áthidalása, közös ismerősként mutatunk be téged a számodra szimpatikus jelölteknek.
  • Értékrendednek megfelelő ajánlás, nem csak az adatlapon szereplő információk alapján.
  • Országos irodahálózat, lakóhelyedhez közeli személyre szabott tanácsadás.
Az Irodai Prémium tagság részletei »

Társkereső irodáink ›

Magyarország legnagyobb társkereső iroda hálózata minden megyében rendelkezik képviselettel.

társkereső irodák

Nézd meg, melyik esik legközelebb a lakóhelyedhez vagy a munkahelyedhez, és térj be hozzánk!

Regisztrálj, válaszd a legszimpatikusabb társkereső irodát és személyi tanácsadót a gyorsabb siker érdekében!

Kattints ide! ›

Tab környéki társkeresők

Sérsekszőlős társkereső Torvaj társkereső Kánya társkereső Kapoly társkereső Tengőd társkereső Bábonymegyer társkereső Lulla társkereső Somogyegres társkereső Zics társkereső Bálványos társkereső Bedegkér társkereső Miklósi társkereső Nágocs társkereső Nyim társkereső Pusztaszemes társkereső Somogymeggyes társkereső Iregszemcse társkereső Kereki társkereső Som társkereső Andocs társkereső Balatonendréd társkereső Kára társkereső Nagyberény társkereső Ságvár társkereső Kötcse társkereső Nagyszokoly társkereső Újireg társkereső Szorosad társkereső Törökkoppány társkereső Értény társkereső Karád társkereső Kőröshegy társkereső Magyarkeszi társkereső Nagycsepely társkereső Szólád társkereső Ádánd társkereső Balatonkiliti társkereső Koppányszántó társkereső Somogyacsa társkereső Somogydöröcske társkereső Teleki társkereső Balatonföldvár társkereső Szántód társkereső Zamárdi társkereső Balatonszárszó társkereső Balatonszéplak társkereső Bonnya társkereső Fiad társkereső Kisbárapáti társkereső Siójut társkereső Visz társkereső Balatonszabadi társkereső Siófok társkereső Balatonőszöd társkereső Felsőnyék társkereső Nagykónyi társkereső Somogybabod társkereső Somogytúr társkereső Balatonszemes társkereső Fürged társkereső Gadács társkereső Látrány társkereső Szabadhidvég társkereső Igal társkereső Mezőkomárom társkereső Szakcs társkereső Tamási társkereső Tihany társkereső Várong társkereső Ecseny társkereső Felsőmocsolád társkereső Gamás társkereső Lápafő társkereső Pári társkereső Somogyszil társkereső Balaton társkereső Balatonudvari társkereső Kocsola társkereső Örvényes társkereső Ráksi társkereső Aszófő társkereső Balatonlelle társkereső Lajoskomárom társkereső Balatonakali társkereső Balatonarács társkereső Balatonfüred társkereső Enying társkereső Gyugy társkereső Hács társkereső Ozora társkereső Polány társkereső Szentgáloskér társkereső Szőlősgyörök társkereső Szőlőskislak társkereső Alsóörs társkereső Balatonbozsok társkereső Csopak társkereső Kazsok társkereső Nak társkereső Paloznak társkereső Balatonboglár társkereső Balatonvilágos társkereső Dalmand társkereső Lovas társkereső Mernye társkereső Balatonszőlős társkereső Belecska társkereső Büssü társkereső Kisberény társkereső Somogygeszti társkereső Zánka társkereső

Eredményeink, statisztikáink

42%
diplomások aránya
52% – 48%
férfi   –   nő    
62%
megtalálja a párját 3 hónapon belül
100,000
-nél is több levél hetente
2,500,000
látogató
10,000
-nél is több regisztráló havonta

Cronos – Hírek, tanácsok a társkeresés világából ›

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

5 tévhit, ami 50 plusz társkeresőket érint!

Sokan hiszik, hogy 50 felett már nem lehet új párt találni – pedig ez tévhit! 💡 Az 50 plusz társkeresőkön egyre többen kezdik újra, és találnak boldogságot. Cikkünkben bemutatjuk a leggyakoribb tévhiteket, és megmutatjuk, miért érdemes bátran belevágni.
(Tovább a cikkhez)

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Milyen a jó társkereső hirdetés?

Egy jól megírt társkereső hirdetés lehet a kulcs ahhoz, hogy megtaláld a párod. Nem elég néhány sablonos mondat – a figyelemfelkeltő szöveg önazonos, lényegretörő és kapcsolódási pontokat kínál. De vajon mitől lesz igazán hatásos a bemutatkozásod?
(Tovább a cikkhez)

Társkereső sikertörténeteink ›

A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ (pl. a Google-tól), hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg (személyes adatait is felhasználva pl. Google által), és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom