Belépés tagoknak › Társkereső / Sikersztorik / Nem rózsaszínű lufitömeg

Áginak és Csabinak egyszerűen találkozniuk kellett egymással annyira összeillenek. Örülünk, hogy pont nálunk történt meg ez a találkozás.

Az élet kiszámíthatatlan, sosem tudhatjuk, mit hoz nekünk. Ez velem is így történt. Hirtelen, de erős elhatározás volt a regisztrációm az oldalra. Nem gondoltam nagy dolgokra, csak kíváncsi voltam, mit látok, tapasztalok majd. Kedd este jelentkeztem fel először, másnap reggel már rengeteg levelem érkezett. Tetszett az oldal, szimpatikusnak találtam a vendégeket is. Körülbelül egy, másfél nap telt el és...Csabától jött egy levél. Kedves, őszinte, barátságos volt, az adatlapja alapján is tetszett. Az írása mögött volt valami különleges. Valahogy kilógott a többi közül. Válaszoltam, és elindult egy beszélgetés köztünk. Nagyon mélyen meg tudtuk érinteni egymás lelkét, és azt vettük észre, hogy sok mindenben hasonlítunk, sőt....!

A találkozó hamar eljött, nem gondolkodtunk, hogy akarjuk-e látni egymást. és bár egyikünk helyzete sem teljesen tiszta, éppen elrendezés alatt áll, mégis vállaltuk azt, hogy teszünk egy próbát. Az igazság az, hogy teljesen megtaláltam önmagam Benne. Szerelem lett ebből, de olyan igazi, mélyenszántó, nem rózsaszínű lufitömeg.

Mindketten megtaláltuk azt, amit kerestünk....és építjük a jövőnket. Azt hiszem, ezért jöttem erre az oldalra és köszönöm, hogy ez létrejöhetett.

Először vagy itt?
Csatlakozz hozzánk!

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket!
Nemed:
Társkeresés megkezdése

A regisztrációval elfogadod az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat.

VAGY
Regisztrálj Facebookkal!
A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ, hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg, és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom