siófoki társkereső tagjaink

Fiatal társkereső nők Siófokon és környékén

Tiger 28 éves siófoki társkereső
tiger társkereső fényképe

Szia, kedves idegen! 26 éves vagyok. Somogy megyében élek. Szeretek zenét hallgatni, sétálni, kirándulni, horgászni. Imádok sorozatokat nézni. Nagyon szeretem a török sorozatott, mert van benne minden is, egyszóval nem unalmas. Őszinte és céltudatos vagyok, aki értékeli a mély beszélgetéseket. Szeretek új dolgokat tanulni, fejlődni és mindig keresem azokat a pillanatokat, amik igazán számítanak. Komoly kapcsolat céljából regisztráltam, hátha van olyan, aki szimpatikusnak talál és én is őt és ad is esélyt. Jó boldognak lenni, a másik felemmel, aki nem teherként éli meg minden ezt. Aki nem érzi rabságnak, hogy kapcsolatban van velem, akivel elmehetek minden fele és nem szégyell. Akivel jókat beszélgetünk, nevetünk….stb. Ezt még, fontosnak tartom megosztani: Sajnos túlsúllyal élek. Aki így nem tud el fogadni, nagyon szépen megkérem, kerüljön el. Bele fáradtam már a csalódásokba. Az, hogy ez miatt dobnak el, holott tisztába voltak, hogy ilyen vagyok. Én senki miatt se fogok változni, csak is saját magam miatt. Saját magam miatt már rég elkezdtem a változást. Ha nem vagy képes végig kísérni az utamon, akkor nem egymást keressük. Ha velem jössz az utamon, akkor meglátod, mire vagyok képest, én hiszek benne, hogy elérem a céljaimat. Ha ennek ellenére még mindig kíváncsi vagy rám és meg szeretnél ismerni, írj bátran!

Barbara 25 éves balatonalmádii társkereső
barbara társkereső fényképe

Szeretek zenét hallgatni, a kutyáimmal és a macskàmmal lenni ;)

Alexandra 28 éves fürgedi társkereső
alexandra társkereső fényképe

Szeretek beszélgetni ,pozitív személynek gondolom magam .

Szabina 24 éves siófoki társkereső
szabina társkereső fényképe

Sushi Séta Balaton

1 2 3 4 5 6 7

Fiatal társkereső férfiak Siófok környékén

Alex 26 éves balatonfüredi társkereső
alex társkereső fényképe

Komoly társra vágyó, kerekesszékes, szeretetet tudni adó, korom beliekkel ismerkednék.

Áron 20 éves veszprémi társkereső
áron társkereső fényképe

Őszinte, egyenes, kedves embernek ismernek. Néha makacs vagyok és akkor nehéz elviselni, de mindig lehet rám számítani.

Richárd 28 éves ajkai társkereső
richárd társkereső fényképe

Richárd vagyok 28 éves komoly kapcsolat célból regisztráltattam magam az oldalra. Megértő, normális vagyok és társam keresem hosszú távra. Van kettő kisfiam és Ajkán lakom

Gergő 20 éves balatonfőkajári társkereső
gergő társkereső fényképe

Gergőnek hívna középiskolába járok végzős vagyok szeretek motorozni zenét halhatni és filmezni

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső nők Siófok környékén

KisCsaj 34 éves lepsényi társkereső
kiscsaj társkereső fényképe

Ismerj meg 😊

Linda 39 éves tabi társkereső
linda társkereső fényképe

Szeretek utazni igényes vagyok magamra. Szeretem ha párom kedves megèrtő segítőkész.

Viki 36 éves veszprémi társkereső
viki társkereső fényképe

Nem hiszek a véletlenekben! 💫

Mona 33 éves balatonfüredi társkereső
mona társkereső fényképe

Szia ismerj meg :)

1 2 3 4 5 6 7

30 feletti társkereső férfiak Siófok környékén

Lendvai 31 éves veszprémi társkereső
lendvai társkereső fényképe

Párom keresem meg nem találtam meg

Tibor 39 éves veszprémi társkereső
tibor társkereső fényképe

Magamról, Veszprémben lakom, alkalmazottként dolgozom, szabadidőmben zenét hallgatok, van egy kislányom aki 2 hetente jön hozzám, és kira a kutyusom aki vár mindig haza.

Dávid 36 éves pétfürdői társkereső
dávid társkereső fényképe

Csevegni, randizni, ismerkedni szeretnék, szándékaim komolyak, komoly kapcsolat a célom, játszmázásról szó nincs! Közvetlen, érdeklődő természetem van, extrovertált vagyok. Vigyázz, ha beszívezel, visszakapod! Azért vagyok itt, mert hiányolom az elhullajtott, hosszú hajszálakat a parkettáról/szőnyegről, és mert hiányzik a figyelmeztetés, hogy figyeljem, hogy a tubus melyik feléről nyomom a fogkrémet és, hogy igenis mossam ki gyors a kádat zuhi után! Ezek mellett kell a rám kiabálás is, hogy milyen alkalomra mégis hogy öltözök fel és ez nem jó szett! Plusz alvás közben a "vedd ki a térded az oldalamból, kérlek" megjegyzést is régen hallottam már, ezek megjelenésével közel teljes lenne az életem. Köszönöm előre is, ha valaki úgy érzi, a segítségemre tud lenni!

Gábor 38 éves lepsényi társkereső
gábor társkereső fényképe

Komoly kapcsolatot keresek.

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső nők Siófokon és környékén

Kata 50 éves siójuti társkereső
kata társkereső fényképe

Àlmodozó vagàny,kit az èlet gyakran lerànt.Sokan nem èrtenek,èn azt keresem aki èrt.Nem kell,hogy lelkitàrsam legyen,csak èrtsen.Kissè ezoterikus beàlitottságú,àm szkeptikus vagyok.Jógàzni szoktam.Ha tehetem olvasok

Moncsy 47 éves siófoki társkereső
moncsy társkereső fényképe

20 km-en belül,ha lehet!

Petra 43 éves küngösi társkereső
petra társkereső fényképe

Nem futó kalandot keresek. Ha párod van, akkor ne írj. 178 cm magas vagyok. Gyakran magassarkút hordok, nem volna rossz, ha a párom minimum ilyen magas lenne. Ha gyermeket szeretnél, az gond. Életkorom okán ez nem valószínű és nem is tervezem. Általában kedves vagyok. Van szabadidőm, de kötöttségeket okoz a vállalkozásom(kutyákat tenyésztek, ez mindennapos kötöttség), tehát ha fanatikus utazó vagy, nem én vagyok a megfelelő társad. Inkább otthonülő típus vagyok, szeretek olvasni, kertészkedni. Nem azt jelenti, hogy soha nem mozdulok ki, de nem szeretem a túl pörgős életet. Ami fontos, hogy nálam egy kapcsolat barátságon alapul. Ha ez nincs meg, a kémia nem elég, max egy futó kalandhoz. Ha egyik sincs, felejtős.

Timi 41 éves siófoki társkereső
timi társkereső fényképe

Nehéz valakit pár mondat alapján megismerni... Ami hirtelen eszembe jut: Vidám és pörgős vagyok, szeretem az állatokat, szeretek táncolni és nyitott vagyok minden újra :)

1 2 3 4 5 6 7

40 feletti társkereső férfiak Siófok környékén

Péter 49 éves balatonfüredi társkereső
péter társkereső fényképe

Komoly őszinte és tartós kapcsolatot keresek

gábor 45 éves enyingi társkereső
gábor társkereső fényképe

Társamat keresem komoly kapcsolat céljából,mosolygós fiatal lány személyében!Írj bátran mindenkinek válaszolok!

Viri 48 éves nagyberényi társkereső
viri társkereső fényképe

Őszinte, magabiztos,bármire képes. Drahos Krisztián

János 45 éves siófoki társkereső
jános társkereső fényképe

Szia mosolygós, aranyos kedves férfinak mondanak. Szeretem a természetet és az állatokat. Szeretek sportolni és kertészkedni.

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső nők Siófokon

Zsuzsi 50 éves siófoki társkereső
zsuzsi társkereső fényképe

Szeretnék egy nyugodt, humoros, sajátmagára adó, egzisztenciálisan áttlagos, jó megjelenésű férfit találni, akivel jól érezzük egymást, lehet vele beszélgetni, pozitív kreatív társat.

Kata 53 éves siófoki társkereső
kata társkereső fényképe

Szeretek jókedélyü lenni !!nem szeretem ha körülöttem rossz kedve van valakinek igyekszem felviditani!! Könnyen szót értek az emberekkel !!

Andi 60 éves siófoki társkereső
andi társkereső fényképe

Sziasztok Próbálok rövid bemutatkozást írni,mivel Inkább a személyes talit jobban kedvelem Szeretek kirándulni, utazni, kondiba járni,kerékpározni Szeretem a természetet és az állatokat Mondjuk a hüllők és rágcsálók kivételével Siófokon élek Ha szimpatikus vagyok írjál rám Ha nem vagyok az az sem baj Akkor sikeres párkeresést kívánok!

Anna 55 éves siófoki társkereső
anna társkereső fényképe

Szeretek barátkozni

1 2 3 4 5 6 7

50 feletti társkereső férfiak Siófokon

ANTIPANTI 59 éves siófoki társkereső
antipanti társkereső fényképe

Keresem akivel jól érzem magam! a többi majd jönni fig!

Kari 54 éves siófoki társkereső
kari társkereső fényképe

Budapesten születtem, Siófokon élek. Jelenleg egy vállalkozónak dolgozom. Van egy nagy lányom ő már külön él. Egy kicsit okoskodó ,de észszerű érvekkel meggyőzhető vagyok.Számomra fontos a hűség ,igazmondås .

Pencsy 59 éves siófoki társkereső
pencsy társkereső fényképe

Szeretek mindent ami szép és jó,és amivel mindenkinek örömet,jóságot,szeretetet tudok nyújtani.Szeretek kirándulni,horgászni,és Sportolni

Tibor 55 éves siófoki társkereső
tibor társkereső fényképe

A nevem Tibor 51 éves vagyok tarós kapcsolatot keresek szoval társat keresek.Én szeretem a filmeket szeretem a zenét etlektikus vagyióok szoval minden zenéböl meghalgatom mi bejön.Szeretek még autozni biciglizni olvasni.Ja meg nagyon szeretek táncolni föleg népi táncokst szoval csárdás keringö tango .

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső nők Siófokon

Rosaliee 64 éves siófoki társkereső
rosaliee társkereső fényképe

Hosszútávú kapcsolatot, igazi TÁRSAT keresek az ünnep - és hétköznapok szép pillanatainak megéléséhez.

oncelove 66 éves siófoki társkereső
oncelove társkereső fényképe

Aktiv, érdeklődő, mindenre nyitott nő vagyok. A testiség, az érzelmek, az intimitás, a harmónia fontos nekem egy kapcsolatban. 36 év házasság lehet jó és rossz referencia. Nekem ennyi személyes tapasztalatom van. Sok más mellett jellemez a kitartás, megértés, elfogadás képessége. Kutyussal élek.

Panni 65 éves siófoki társkereső
panni társkereső fényképe

Érzékeny, humoros, intelligenciára igényes nő vagyok.

Deborah 61 éves siófoki társkereső
deborah társkereső fényképe

Párom keresem akivel a semmit is jò együtt tenni

1 2 3 4 5 6 7

60 feletti társkereső férfiak Siófokon

Tamás 64 éves siófoki társkereső
tamás társkereső fényképe

Többszörösen elváltam, ezért számot tevő vagyonom nincs. A bevételeim lehetővé teszik, hogy sokat kiránduljak, koncertet, színházat, fürdőket látogassak. Bármilyen élmény csak akkor élvezetes, ha azt megoszthatom valakivel. Ismerjük és kedveljük meg egymást, hátha a Teremtőnk ad még számunkra esélyt egy sikeres kapcsolat létesítésére!

Davidof 64 éves siófoki társkereső
davidof társkereső fényképe

Nyugodt, kiegyensúlyozott, férfi vagyok. Sok kalandot és csalódást megért embert ismerhetsz meg bennem,aki szeretne végre egyben egy társat és barátot.

Tibor 63 éves siófoki társkereső
tibor társkereső fényképe

Most érzem hogy eljött az idő egy új kapcsolathoz

csuha 66 éves siófoki társkereső
csuha társkereső fényképe

Nyugdijas,egyedül álló ,kirándulást kedvelő férfi.Lakhelyem Siófok.Autóval rendelkezem,így bizonyos távolság megfelel.

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső nők Siófokon

Jánosné 79 éves siófoki társkereső
jánosné társkereső fényképe

Egyedül élek ,sokszor magányosan. Szeretnék találni egy társat, akivel egymást szeretgetnénk, támogatnánk. Nem szeretem a dohányzó, arcszőrös férfiakat.

Klára 75 éves siófoki társkereső
klára társkereső fényképe

két felnőtt gyermekem van és négy unokám, de egyedül élek. szeretnék egy őszinte társat.

Marianna 70 éves siófoki társkereső
marianna társkereső fényképe

A Balaton mellett élek, családi házban. Elváltam, a gyerekeim távol élnek tőlem.Nem jó egyedül. Nyugdíjas pedagógus vagyok.Minden jó zenét szeretek,a rocktól a népzenéig. Kórusban és egyedül is énekelek.Most sanzonokat tanulok.Érdekel a képzőművészet is. Szabadidőmben a virágaimat gondozom és repkedek az unokáimhoz. Szeretnék hasonló érdeklődésű társra találni,de Ha Őt nem érdekli a zene,csak én, azt se bánom.:-)

Árvácska 73 éves siófoki társkereső
árvácska társkereső fényképe

Fiatalos életvitelű, egyedül élő nyugdíjas nő vagyok . Virág és állat szerető, alkalmazkodni tudó, jó háziasszony vagyok, felnőtt gyerekeim vannak, de nem velem élnek. Siófok és Balaton környékén élő társamat keresem. Budapestet nem szeretem.

1 2 3 4 5 6 7

Senior társkereső férfiak Siófokon és környékén

Vadász49 75 éves balatonfüredi társkereső
vadász49 társkereső fényképe

Keresem a párom mert egyedül rossz!

Vili53 71 éves siófoki társkereső
vili53 társkereső fényképe

Szép napot minden kedves hölgynek! Nem igazán szeretek írni magamról,inkább a személyes találkozást részesíteném előnybe!!

jános 77 éves veszprémi társkereső
jános társkereső fényképe

Lényeges dolgokat, úgyis csak egy személyes találkozás után tudhatunk meg egymásról. Az első pillanat, amikor egymás szemébe nézünk majd eldönti, hogy az első, vagy az utolsó volt-e a randi. A tavasznak sem mondhatjuk: "Remélem, hogy hamar jössz, és sokáig maradsz." Csak azt mondhatjuk: "Gyere, ajándékozz meg a reménnyel, és maradj, ameddig tudsz."

bitango 76 éves zamárdii társkereső
bitango társkereső fényképe

Fiatalos természetkedvelő jókedélyű egyedülélő káros szenvedélytöl mentes társat keresek aki hasonló mentalitású barátnöm és társam lesz!

1 2 3 4 5 6 7

Társkereső szolgáltatásaink összehasonlítása ›

Nézd meg az irodai prémium tagság és az online társkereső tagságok közötti különbséget. Válaszd ki a számodra legelőnyösebb megoldást!

Bővebben ›

Személyesen is segítünk a párválasztásban!

Az Irodai Prémium tagság előnyei

  • Minden prémium ügyfelünket személyesen megismerjük, így biztosan a valós igényeid és elképzeléseid érvényesülnek.
  • Támogatásunkkal átlagosan négyszer több partnerrel történik sikeres kapcsolatfelvétel.
  • Levelezést kihagyva már az első héten randevúzni tudsz.
  • Komolytalan szándékú vagy valótlan adatokat megadó fantomszemélyek kiszűrése.
  • Az ismerkedés nehézségeinek áthidalása, közös ismerősként mutatunk be téged a számodra szimpatikus jelölteknek.
  • Értékrendednek megfelelő ajánlás, nem csak az adatlapon szereplő információk alapján.
  • Országos irodahálózat, lakóhelyedhez közeli személyre szabott tanácsadás.
Az Irodai Prémium tagság részletei »

Társkereső irodáink ›

Magyarország legnagyobb társkereső iroda hálózata minden megyében rendelkezik képviselettel.

társkereső irodák

Nézd meg, melyik esik legközelebb a lakóhelyedhez vagy a munkahelyedhez, és térj be hozzánk!

Regisztrálj, válaszd a legszimpatikusabb társkereső irodát és személyi tanácsadót a gyorsabb siker érdekében!

Kattints ide! ›

Siófok környéki társkeresők

Balatonkiliti társkereső Balatonszabadi társkereső Balatonszéplak társkereső Siójut társkereső Ádánd társkereső Ságvár társkereső Zamárdi társkereső Balatonendréd társkereső Balatonvilágos társkereső Alsóörs társkereső Nyim társkereső Balatonbozsok társkereső Enying társkereső Lovas társkereső Som társkereső Szántód társkereső Balatonakarattya társkereső Balatonkenese társkereső Csopak társkereső Lulla társkereső Paloznak társkereső Balatonalmádi társkereső Balatonarács társkereső Felsőörs társkereső Nagyberény társkereső Tihany társkereső Balatonfüred társkereső Kőröshegy társkereső Balatonfőkajár társkereső Balatonföldvár társkereső Lepsény társkereső Sérsekszőlős társkereső Torvaj társkereső Bábonymegyer társkereső Balatonfűzfő társkereső Bálványos társkereső Csajág társkereső Kereki társkereső Aszófő társkereső Küngös társkereső Mezőkomárom társkereső Mezőszentgyörgy társkereső Szabadhidvég társkereső Szentkirályszabadja társkereső Balatonszőlős társkereső Fűzfőgyártelep társkereső Örvényes társkereső Papkeszi társkereső Pusztaszemes társkereső Tab társkereső Veszprémfajsz társkereső Balatonszárszó társkereső Balatonudvari társkereső Füle társkereső Mátyásdomb társkereső Felsőnyék társkereső Hidegkút társkereső Kapoly társkereső Lajoskomárom társkereső Litér társkereső Magyarkeszi társkereső Királyszentistván társkereső Nemesvámos társkereső Pécsely társkereső Szólád társkereső Tengőd társkereső Vilonya társkereső Balatonőszöd társkereső Berhida társkereső Kánya társkereső Kötcse társkereső Nagyszokoly társkereső Peremartongyártelep társkereső Polgárdi társkereső Balatonakali társkereső Kisláng társkereső Sóly társkereső Teleki társkereső Tótvázsony társkereső Vászoly társkereső Veszprém társkereső Iregszemcse társkereső Jenő társkereső Kádárta társkereső Nagycsepely társkereső Somogymeggyes társkereső Balatonszemes társkereső Barnag társkereső Dörgicse társkereső Hajmáskér társkereső Somogyegres társkereső Zics társkereső Balaton társkereső Fürged társkereső Gyulafirátót társkereső Nádasdladány társkereső Ősi társkereső Vöröstó társkereső Bedegkér társkereső Dég társkereső Kőszárhegy társkereső Mencshely társkereső Öskü társkereső Pétfürdő társkereső Újireg társkereső Csősz társkereső Miklósi társkereső Nágocs társkereső Nagyvázsony társkereső Óbudavár társkereső Ozora társkereső Tagyon társkereső Zánka társkereső Balatoncsicsó társkereső Karád társkereső Látrány társkereső Márkó társkereső Szentantalfa társkereső Szentjakabfa társkereső Visz társkereső

Eredményeink, statisztikáink

42%
diplomások aránya
52% – 48%
férfi   –   nő    
62%
megtalálja a párját 3 hónapon belül
100,000
-nél is több levél hetente
2,500,000
látogató
10,000
-nél is több regisztráló havonta

Cronos – Hírek, tanácsok a társkeresés világából ›

Mutatjuk, hogyan ismerkedhetsz debreceni lányokkal!

Mutatjuk, hogyan ismerkedhetsz debreceni lányokkal!

A debreceni lányok elbűvölőek, intelligensek és nyitottak az ismerkedésre. Felfedjük, hogyan találhatsz rájuk könnyedén – akár a város pezsgő életében, akár online. A cikkből megtudhatod, hol és hogyan érdemes keresned, hogy valóban esélyed legyen egy sikeres randira.
(Tovább a cikkhez)

Társkereső sikertörténeteink ›

Tudd, hogy kit keresel...

Tudd, hogy kit keresel...

December végén, 2015-ben megtaláltam a TÁRSAM! Pontosan olyan külsőleg, belsőleg, amilyenre vágytam. Nagyon sok a hasonlóság bennünk, ő is komoly kapcsolatot keresett és én is. Hasonló az érdeklődési körünk, sportol, mindketten kompromisszumképesek vagyunk, mindent meg tudunk beszélni, ami nagyon fontos, tartja az adott szavát, ha késik 2 percet,...


(Tovább a sztorihoz)
A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ (pl. a Google-tól), hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg (személyes adatait is felhasználva pl. Google által), és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom