Eger, mint a Felvidék kapuja, a Bükk-hegység délnyugati lábánál fekvő megyei jogú város. A nevének eredete a mai napig vitatott, a legvalószínűbb magyarázat szerint a környéken még most is szép számmal található éger fából származik. A történelmi hangulat az egész települést átlengi, ami többek között az épületek fölé magasodó, nagymúltú várának köszönhető. Magyarországon nincs olyan felnőtt, aki iskolás korában ne olvasta volna Gárdonyi örök klasszikusát, az Egri Csillagokat, amelyben a vár 1552-es ostroma elevenedik meg. A városszerkezet Egerben igazán különleges köztéri elnevezésekkel büszkélkedhet, a német és szláv eredetű hóstyák valamikor bekerített kerteket jelentettek.

A Vár környéke és a Dobó tér egy társkereső Eger ingyenes randiján

A város a kultúra észak-kelet magyarországi fellegvára, telis-tele felfedezésre váró látnivalóval és izgalmas programokkal. Éppen ezért, Eger randi szempontból tökéletes helyszínt biztosít az ismerkedni vágyó párok számára. Ha egri társkereső vagy, esetleg a környéken élsz, és szeretnéd megtalálni az igaz szerelmet, a Cronos most segít megvalósítani az álmaidat.

Eger társkereső iroda személyi tanácsadójának bemutatkozása

Knight EdinaEger társkereső iroda vezetője

Knight Edina
Eger társkereső iroda vezetője

Knight Edina vagyok, a Cronos Egri Társkereső Iroda vezetője.

Life, business és mindfulness coachként és ayurvédikus masszőrként embertársaim segítése fontos szerepet kap az életemben. Ezt megelőzően angol tanárként, tolmácsként és utazásszervezőként is már több mint 15 éves tapasztalatom van ügyfeleim minőségi támogatásában, melyet szívvel-lélekkel végzek. Fontos számomra a lelki békém, a belső egyensúlyom fenntartása, a jelen megélése, saját magam folyamatos fejlesztése, valamint a szeretetteljes, megértő emberi kapcsolatok kialakítása.

Mindennapi életem szerves részeként aktívan foglalkozom önismerettel, önfejlesztéssel, a mindfulness, a tudatosság gyakorlásával.

Én magam is megtapasztaltam a társkeresés különféle formáit, gyűjtöttem élményeket és ismereteket, így még inkább át tudom érezni a hozzám forduló klienseim helyzetét.

Szeretnélek megismerni, megérteni igényeidet, szükségleteidet, hogy személyre szabottan tudjalak segíteni abban, hogy megtaláld az egyéniségednek és elvárásaidnak megfelelő partnert.

Eger társkereső iroda

Cím: 3245 Eger, Irodacím: Recsk, II. Rákóczi Ferenc út 19.
Telefon: 06-30/375-1278
E-mail: knight.edina@ctk.hu

Megnézem a térképen
Meg akarom találni a párom

Társkereső szolgáltatásaink összehasonlítása ›

Nézd meg az irodai prémium tagság és az online társkereső tagságok közötti különbséget. Válaszd ki a számodra legelőnyösebb megoldást!

Bővebben ›

Személyesen is segítünk a párválasztásban!

Az Irodai Prémium tagság előnyei

  • Minden prémium ügyfelünket személyesen megismerjük, így biztosan a valós igényeid és elképzeléseid érvényesülnek.
  • Támogatásunkkal átlagosan négyszer több partnerrel történik sikeres kapcsolatfelvétel.
  • Levelezést kihagyva már az első héten randevúzni tudsz.
  • Komolytalan szándékú vagy valótlan adatokat megadó fantomszemélyek kiszűrése.
  • Az ismerkedés nehézségeinek áthidalása, közös ismerősként mutatunk be téged a számodra szimpatikus jelölteknek.
  • Értékrendednek megfelelő ajánlás, nem csak az adatlapon szereplő információk alapján.
  • Országos irodahálózat, lakóhelyedhez közeli személyre szabott tanácsadás.
Az Irodai Prémium tagság részletei »

Eger társkereső - Egri tagjaink

Egri társkereső nők

osváth társkereső fényképe

Osváth 33 éves, Szihalom

Szia Anett vagyok barátkozom beszélgetek 🙂

Adatlap
Írj levelet!
erika társkereső fényképe

Erika 49 éves, Heréd

Komoly kapcsolatot keresek. Szeretem a természetet, könyveket, filmeket.A tovàbbi életemet szeretném megosztani a pàrommal. Ha gondolod ìrj.

Adatlap
Írj levelet!
kati társkereső fényképe

Kati 80 éves, Heves

Vidéken, egyedül élő ,még aktívan dolgozó nyugdíjas vagyok. Keresem a párom, mély érzésű, őszinte, érzelmeit kimondani tudó férfi személyében.Magam i...

Adatlap
Írj levelet!
szilvia társkereső fényképe

Szilvia 35 éves, Gyöngyös

szia szilvia vagyok ismerkednék

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Egri társkereső férfiak

ákos áki társkereső fényképe

Ákos Áki 37 éves, Eger

Egyszerű dolgokat keresek, Kedvesség Szeretet Kommunikáció

Adatlap
Írj levelet!
zsolti társkereső fényképe

zsolti 50 éves, Eger

"szerették egymást:mintha össze ránduló virág ölébe hosszú tövis ér mintha ujjam egy drágakő csillogó szerelmébe kóstol,mintha az emberarc,ez szomorús...

Adatlap
Írj levelet!
atilla társkereső fényképe

Atilla 54 éves, Eger

Hello

Adatlap
Írj levelet!
csaba társkereső fényképe

csaba 53 éves, Eger

Szia! Vagyok aki Vagyok...!

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Diplomás egri társkereső nők

klarinda társkereső fényképe

Klarinda 67 éves, Gyöngyös

Teljes életet élek, amiből csak egy Lovag hiányzik, akivel szeretném megosztani az életemet! Olyan tevékenységeket csinálok, amiben örömömet lelem, am...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Diplomás egri társkereső férfiak

gábor társkereső fényképe

Gábor 35 éves, Eger

Szabadidőmben verseket és dalszövegeket írok, imádom a könyveket és a filmeket. Mottóm sok van, majd választunk közöset ;)

Adatlap
Írj levelet!
musashi társkereső fényképe

Musashi 38 éves, Eger

Az igazi Társat keesek.

Adatlap
Írj levelet!
:) társkereső fényképe

:) 23 éves, Eger

szeretnék találni egy barátnőt

Adatlap
Írj levelet!
gábor társkereső fényképe

Gábor 29 éves, Eger

Egy kicsit csöndes, de odaadó természet vagyok aki igyekszik a legjobbat kihozni minden helyzetből.

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Keresztény egri társkereső nők

jucuska társkereső fényképe

Jucuska 70 éves, Lőrinci

Társat keresek, komoly kapcsolatot. A személyes találkozásban hiszek

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Keresztény egri társkereső férfiak

péter társkereső fényképe

Péter 37 éves, Eger

Helo. Csajok majd megismerjük egymást személyesen!😉

Adatlap
Írj levelet!
gergo30 társkereső fényképe

Gergo30 33 éves, Eger

Sziasztok! Köszönöm,hogy megnézted az oldalam és a bemutatkozásod. Sok csalódás után szeretném megtalálni a párom,társamat.

Adatlap
Írj levelet!
bendzsi ben társkereső fényképe

Bendzsi Ben 27 éves, Eger

KEDVES Fiatal lányt keresek.

Adatlap
Írj levelet!
ben társkereső fényképe

Ben 27 éves, Eger

Sziasztok! Benji vagyok 27 éves fiatal sportos. Keresem párom...aki szeret kirándulni,sportolni,nyugodt életet szeretne élni. Várom kedves párom jelen...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

30 év alatti egri társkereső nők

eszter társkereső fényképe

Eszter 19 éves, Gyöngyös

Szeretek kéz művészkedni van egy nyulam

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

30 év alatti egri társkereső férfiak

armand társkereső fényképe

Armand 24 éves, Eger

Őszinte humoros pali vagyok mindig a nőkre fordítom a legtöbb energiámat. Szeretek bulizni lazulni ökörködni. Kikapcsolódni is szeretek túrázni sétáln...

Adatlap
Írj levelet!
bence társkereső fényképe

bence 25 éves, Eger

sziasztok én egy olyan fiú vagyok akivel el lehet tölteni a napot ha unatkozok nem fogtok csalódni puszi mindenkinek

Adatlap
Írj levelet!
ricsi társkereső fényképe

Ricsi 29 éves, Füzesabony

Akár mit is ír ide az ember az esetek nagy részében úgy sem olvassa el senki.😕 De ha még is egy két infót azért itt hagyok ✏️ 171 cm?

Adatlap
Írj levelet!
ádám társkereső fényképe

Ádám 22 éves, Hatvan

Kellemes szép napot kívánok mindenkinek! Én egy csendesebb féle, nehezebben megnyíló egyén vagyok. Úgy gondolom, hogy az őszinteség az alapköve minde...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

30-as egri társkereső nők

szabina1028 társkereső fényképe

Szabina1028 36 éves, Kisköre

I'll be your dream I'll be your wish I'll be your fantasy I'll be your hope I'll be your love Be everything that you need I'll love you more with ever...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

30-as egri társkereső férfiak

róbert társkereső fényképe

Róbert 35 éves, Eger

Én egy komoly gondolkodású viszont átlagos srác vagyok. Szinte ugyan azt keresem amit sokan mások is. Ez pedig nem más mint a boldogság!

Adatlap
Írj levelet!
ricco társkereső fényképe

Ricco 35 éves, Eger

Itt csak annyi megjegyzésem lenne,hogy nem vagyok hajlandó novellát írni magamról,ha akarsz megismersz mikor beszélünk

Adatlap
Írj levelet!
ámon társkereső fényképe

Ámon 35 éves, Eger

Hazaköltözésem óta elmagányosodtam,próbálok párt,társat keresni

Adatlap
Írj levelet!
roland társkereső fényképe

roland 38 éves, Tarnalelesz

Nőtlen vagyok 32 éves.

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

40-as egri társkereső férfiak

olaszka társkereső fényképe

Olaszka 49 éves, Eger

TERMÉSZETET TÚRÀZÀST UTAZÀST BICÓZÀST KEDVELŐ ÖRÖKMOZGÓ AKTÍV NAPOZNI IMÀDÓ

Adatlap
Írj levelet!
józsef társkereső fényképe

József 41 éves, Eger

Keresem a párom aki komoly érett felfogású akivel lehet közös jövőt építeni , családot alapítani.Őszinte ,hűséges és megbízható legyen aki kitart mell...

Adatlap
Írj levelet!
tomika társkereső fényképe

Tomika 44 éves, Eger

A sex nem szerelem csak sex

Adatlap
Írj levelet!
 társkereső fényképe

47 éves, Hatvan

Szerintem,ezen az oldalon mindenki egy közös cél miatt van itt.Megtalálja az igaz szerelem,és egy hű társat találjon.Komoly embernek tartom magam,akit...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Egri társkereső nők 50 felett

hencsi társkereső fényképe

Hencsi 50 éves, Ecséd

Ember - állat - életszeretet, vidámság, utazás, kíváncsiság... ☀️😊

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Egri társkereső férfiak 50 felett

janos társkereső fényképe

Janos 51 éves, Eger

Eneklessel is foglalkozom Szeretek sportolni edzoterembe rendszeresen járok Tenisz nagy kedvenc Egészséges életmód fontos szamomra Kolombozo művésze...

Adatlap
Írj levelet!
zeno társkereső fényképe

Zeno 54 éves, Eger

Egyedül nemjo szeretek utazni nyaralni szabadtéri programok nyei horgásztó tisza és közelemben lévő tavak

Adatlap
Írj levelet!
robi társkereső fényképe

Robi 50 éves, Eger

Természetkedvelő, állatbarát társamat keresem. Viszonylag sok szabadidőmet megosztanám kedves, elfogadó, önzetlen hölggyel.

Adatlap
Írj levelet!
ákos társkereső fényképe

Ákos 52 éves, Eger

Nehezen nyiló tipus vagyok. Viszont ha egyszer megnyilok....

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Mit kínál a Cronos Társkereső Eger esetén?

A modern világban az internet vált az ismerkedés egyik legfontosabb színterévé. A jelenség hátterében nem csak kényelmi szempontok, de a hagyományos lehetőségek csökkenése is áll. A mindennapi rohanás, a pénz hajszolása és a megélhetési feltételek megteremtése mellett alig akad idő a közösségi rendezvényeken történő részvételre.

Szerencsére napjainkban a Cronos adatlapjának kitöltésével már néhány percen belül felfedheted magad azok előtt, akik hozzád hasonlóan vágynak az igaz szerelemre. Ugyanakkor, te magad is áttekintheted a számodra szimpatikus tagok körét.

A Cronos egri társkereső egy gyors regisztrációt követően bármikor használható. Az adatok megadásánál célszerű egy jól elkapott fényképpel megmutatnod, ki is vagy valójában. Bár mindez egyáltalán nem kötelező, a tagok szívesebben nézegetik a fotó melléklettel gazdagított profilokat. Innentől kezdve két opció közül választhatsz, vagy várod, hogy valaki rád találjon és üzenetet küldjön neked, vagy nekilátsz a keresgélésnek.

Ha az utóbbit választod, vess egy pillantást a Részletes keresés, illetve a mellette található fülekre. A Cronos Eger esetében is még azelőtt végre hajt egy előválogatást a lehetséges tagok között, hogy bármit is tennél. Az Aki nekem megfelel és az Akiknek megfelelek kategóriák alatt láthatod a hozzád hasonló személyek listáját. Amennyiben saját szempontok alapján szeretnél keresni, a Részletes keresés mezőben szinte bármilyen elvárást megjelölhetsz. Ez lehet a politikai hovatartozás, a csillagjegy, a dohányzás, valamint az alkoholfogyasztási szokások. Egriként az sem akadály, hogy a környéken élő tagokat mutassa neked a Cronos. Ennél már nem is lehet egyszerűbb a társkeresés Egerben, ugye?

A keresés után nincs egyéb teendőd, mint kapcsolatba lépni a szimpatikus személlyel és megszervezni vele egy emlékezetes randit a városban. Regisztrálja Cronos társkereső Eger ingyenes szolgáltatásaiért még ma!

Társkereső Eger- a legjobb randi helyszínek a Cronos ajánlásával

Sikeresen egymásra találtatok és szeretnétek megejteni egy felejthetetlen találkát a városban? Eger randi szempontjából nagyszerű hely, a Cronos pedig összegyűjtötte nektek azokat a romantikus helyszíneket, amelyeket mindenképpen érdemes meglátogatnotok. Készen álltok?

Történelmi séta az várban

Ha szeretitek a régmúlt időket és szívesen részt vennétek egy kis történelmi utazáson, keressétek fel a várat! Az Eger fölé magasodó dombra épített erődítmény ezer éves múltra tekint vissza, az elődje a Szent István király által alapított püspökség volt. Mivel az egri vár az 1500-as években a török terjeszkedés elleni védelem központi elemének számított, nem meglepő, hogy az 1552-ben zajlott csata eseményei a mai napig a közemlékezet részét képezik.

Ebben a híres krónikásnak, Tinódi Lantos Sebestyénnek is fontos szerepe volt. A egri várban jelenleg a Dobó István Múzeum működik, amelynek állandó kiállításával betekintést nyerhettek Heves megye történeti, művészeti, ipari és néprajzi múltjába. A panoptikum egy izgalmas lehetőséget kínál arra, hogy viaszbábuk formájában közelebbről is megismerkedhessetek, Gárdonyi Géza méltán kedvelt regényének szereplőivel.

A város színfoltja, a mindig nyüzsgő Dobó tér

A Cronos társkereső iroda Eger városában ideális randihelyszínnek tekinti a trapéz alakban elnyúló, egykor piacként szolgáló Dobó teret. A köztér első írásos említése a 18. századból származik, azóta rengeteg átalakításon esett át. Az autós forgalom egy ideje teljesen kiszorításra került, a tér csak gyalogoson közelíthető meg. A két oldalt látható barokk épületek, a szökőkút, valamint a képeslapokról is ismert Dobó szobor mind hozzájárulnak a tér összhatásához. Az egri vár a tér végéből felfelé futó úton érhető el. A nyári időszakban, főleg esténként a terület megtelik hazai és külföldi turistákkal.

A török kor emléke, a Minaret

A negyven méteres magasságban az ég felé törő Minaret a 17. századból származik, az alapanyagát tekintve a vöröses homokkő dominál. Az épületet a Cronos társkereső Eger esetén szintén kihagyhatatlan randi állomásként tünteti fel. Az eredeti tetőszerkezet sajnos egy tűzvészben teljesen elpusztult, a torony a 19. században előbb bádogfedelet, majd a ma is látható kőkúpot kapott.

A teraszként szolgáló emelvényre, amiről hajdanán a müezzin hívta imára a híveket, 97 szűkös csigalépcső megtételével juthattok fel. Érdekesség, hogy a török megszállás alatt épült tíz minaretből csupán ez az egy élte túl az évszázadok viszontagságait. Ha szeretnétek a magasból megszemlélni Eger csodálatos panorámáját, a Minaretet mindenképpen ejtsétek útba!

Borkedvelők vagytok? Akkor irány a Szépasszonyvölgy!

Eger társkereső szempontból a Szépasszonyvölggyel is az élmezőnybe tartozik. A körülbelül 200 pincével rendelkező terület az év minden szakaszában népszerű turista látványosságnak számít. A hely története a 13. században vette kezdetét, amikor a városba olasz és vallon szőlőművesek telepedtek le. A nevének eredete egy legendára vezethető vissza, mely szerint a völgyben régen, egy híresen szép asszony árulta az ízletes borokat az erre tévedő vándoroknak.

A Szépasszonyvölgy az egyik legjobb választás Eger randi szempontjából

Forrás: Wikimedia Commons

A völgyben a bórkostolás mellett különféle időszakos rendezvényeken vehettek részt. Kertmozi, szabadtéri színházi előadások és hangulatos koncertek várnak rátok. Ha a másik társkereső Eger területén kívülről érkezik, akkor igazán kedvelni fogja ezt a helyet!

Kirándulás a Nagy-Eged hegyre

Az 537 méter magad Nagy-Eged hegy a természetjáró szerelmesek igazi paradicsoma. A területet több, mint negyven éve nyilvánították védetté, de a könnyen megközelíthető túra útvonalon bárki megmászhatja. A hegy az Egri Borvidék részeként az egyik legértékesebb dűlőnek számít. A klímája és a talajának összetétele mind hozzájárulnak a termékenységéhez.

A hegy tetejéről lélegzetelállító kilátásban lehet részetek, a város mellett, a közelben elnyúló Bükk hegységet is megszemlélhetitek. A Nagy-Eged gazdag élővilággal büszkélkedik, rengeteg állat- és növényfajnak ad biztos otthont. A Cronos ingyenes társkereső Eger oldala a hegyet a természetkedvelő pároknak kifejezetten ajánlja.

Hogyan készülj fel a nagy találkozásra, avagy a tökéletes randi Eger városában

A Cronos a Heves megyei társkereső oldalak között egyedülálló módon, hasznos randi tippekkel is ellát téged. Íme öt alapvető szabály, amit minden első találka előtt érdemes megfogadnod.

1. Készülj nyugodt körülmények között a randevúra! Öltözködj alkalomhoz illő, mégis kényelmes ruhába és ne erőltesd magadra a stílusodtól idegen darabokat! Példának okáért, ha nem szoktál az utcára fényes lakkcipőt húzni, egy séta kedvéért most sem szükséges abban feszengened.

2. A randi tervezésekor a partnered kívánságait is vedd figyelembe! A legjobb, ha olyan programot beszéltek meg, ahová mindketten szívesen elmentek.

3. Érkezz időben és lehetőleg ne változtass sokat az egri helyszíneken! Bár a másikat megvárakoztatni nem túl szép dolog, ha mégis akadályok lépnek fel, azt jelezd időben!

4. A randi alatt iktasd ki a zavaró tényezőket, és ne nyomogasd folyamatosan a telefonodat!

5. Amennyiben a másik fél az online beszélgetés ellenére élőben mégsem szimpatikus, ne hitegesd feleslegesen! Mondd el neki kedvesen, mégis őszintén az érzéseidet, és engedd tovább lépni őt. Ugyanakkor a csalódásra neked sem árt felkészülnöd. Ne könyörögj és ne magyarázkodj, ha visszautasító reakcióval találkozol. Ne feledd! A gyors búcsú még mindig jobb, mint egy rossz kapcsolat.

A Cronos társkereső Heves megye területén is elhozza neked a szerelemet! Regisztrálj az oldalra még ma, és találj rá a boldogságra minél hamarabb!

Eger környéki társkeresők

Felnémet társkereső Egerszalók társkereső Ostoros társkereső Andornaktálya társkereső Egerbakta társkereső Demjén társkereső Egerszólát társkereső Felsőtárkány társkereső Noszvaj társkereső Szomolya társkereső Nagytálya társkereső Novaj társkereső Bogács társkereső Bükkzsérc társkereső Maklár társkereső Cserépfalu társkereső Kerecsend társkereső Verpelét társkereső Bátor társkereső Tarnaszentmária társkereső Cserépváralja társkereső Feldebrő társkereső Sirok társkereső Mónosbél társkereső Aldebrő társkereső Egerbocs társkereső Heves társkereső Hevesaranyos társkereső Szihalom társkereső Tard társkereső Bélapátfalva társkereső Bükkszék társkereső Füzesabony társkereső Mezőkövesd társkereső Mikófalva társkereső Tófalu társkereső Egercsehi társkereső Kács társkereső Kápolna társkereső Kisnána társkereső Szajla társkereső Szúcs társkereső Terpes társkereső Vécs társkereső Bükkszentmárton társkereső Répáshuta társkereső Tibolddaróc társkereső Dormánd társkereső Fedémes társkereső Kál társkereső Kisfüzes társkereső Kompolt társkereső Mezőszemere társkereső Recsk társkereső Bekölce társkereső Domoszló társkereső Mezőtárkány társkereső Sály társkereső Besenyőtelek társkereső Bükkábrány társkereső Mátraderecske társkereső Mezőnyárád társkereső Szentdomonkos társkereső Szilvásvárad társkereső Tarnalelesz társkereső Bánkút társkereső Bükkszenterzsébet társkereső Egerfarmos társkereső Borsodgeszt társkereső Erdőtelek társkereső Lemezgyár társkereső Mezőkeresztes társkereső Parádfürdő társkereső Pétervására társkereső Borsodnádasd társkereső Bükkmogyorósd társkereső Erdőkövesd társkereső Kisgyőr társkereső Markaz társkereső Nagyút társkereső Parád társkereső Szentistván társkereső Bodony társkereső Bükkszentkereszt társkereső Csernely társkereső Detk társkereső Ivád társkereső Nagyvisnyó társkereső Tarnabod társkereső Váraszó társkereső Egerlövő társkereső Kékestető társkereső Lénárddaróc társkereső Mátraballa társkereső Tenk társkereső Vatta társkereső Halmajugra társkereső Harsány társkereső Lillafüred társkereső Ludas társkereső Mezőnagymihály társkereső Bükkszentlászló társkereső Csincse társkereső Csokvaomány társkereső Járdánháza társkereső Mályinka társkereső Nekézseny társkereső Pálosvörösmart társkereső Parádsasvár társkereső Visonta társkereső Abasár társkereső Borsodivánka társkereső Gelej társkereső Mátraháza társkereső Tarnazsadány társkereső

Eredményeink, statisztikáink

42%
diplomások aránya
52% – 48%
férfi   –   nő    
62%
megtalálja a párját 3 hónapon belül
100,000
-nél is több levél hetente
2,500,000
látogató
10,000
-nél is több regisztráló havonta
Sikersztorik ›
A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ (pl. a Google-tól), hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg (személyes adatait is felhasználva pl. Google által), és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom