Farkas Tibor János Ha arra kérnél, áruljak el valamit magamról, hogy megismerj, az alábbi sorokat osztanám meg Veled. Úgy érzem, ezek azok a mondatok, amelyek nap mint nap őszintén beszélnek helyettem. Elgondolkodom az életről, a dolgokról, emberekről és a "véletlenekről”. A természet törvényeiről, megcsodálom az állatokat, egy-egy virágot, a Napot, Holdat és a Csillagokat. Azt a Nőt keresem, akit szeretetemmel boldognak látva, tisztelve, emberi társként tudhatok magam mellett. Aki biztonságban érzi magát, ha mellém bújik, akit megnyugtat az ölelésem. Őt keresem. Ami belül mozgat, ami a szívemben van, amiért életemre új lapot húztam, azt valahogy így tudom megfogalmazni. Szeretetre vágyni, érezni, hogy valakinek fontos vagyok, hogy vonzom Őt gyengéd ölelésemmel, hogy érintésem a lélek sóhaját kelti életre benne, mögé állni, amikor tesz - vesz valamit a konyhában, megérinteni arcommal a haját, átfogni a derekát, kezemet az ölén összefonni, ami nőiességének mézédes otthona, megcsókolni és hagyni, hogy lángra lobbanjon a vágy. Hallgatni örömmámorban a hangját, szeretet ittas percek közt, örülni boldogságtól csillogó szemében lobogó, tűzben érett tekintetének. Valami ilyesminek örülnél, valami hasonlót keresel? Ez a vágy él bennem és Benned.
